Verstappen inkább több épített pályát szeretne a városok helyett

A holland Red Bull-pilóta életében először érkezett meg egy F1-es hétvégére úgy, hogy ő vezeti az egyéni pontversenyt. Monaco után egy másik utcai helyszín jön, amely viszont merőben eltér a hercegség szűk és kanyargós utcáitól. Verstappen mégis amondó, hogy több hagyományos pálya kéne a naptárba.

Max Verstappen, Red Bull Racing at press conference

Fotót készítette: FIA

Elsőnek azonban nem ezzel kapcsolatban kapott kérdéseket, hiszen a monacói sikerével már négy ponttal Hamilton előtt ál a pontversenyben, de ezen a hétvégén akár újra fordulhat a kocka. A csapaton belüli atmoszféra viszont remek, mert a konstruktőrök között is a Red Bull vezet.

„Hát, mindenki eléggé lehangolt természetesen” – érkezett Verstappen viccelődése, amikor rákérdeztek, hogy milyen most a hangulat a bikásoknál. „Mindenki arra koncentrál, hogy ennek így is kell maradnia, nem csak eddig a pontig kellett jól teljesítenünk.”

Még több F1 hír:

„Fontosabb, hogy a szezon végén legyünk a csúcson. Az atmoszféra persze igazán pozitív, mindenki boldog Monaco után. Viszont azt is tudjuk, hogy ugyanígy kell folytatnunk, és még jobbnak is kell lennünk, mint amilyenek az első öt verseny során voltunk.”

Verstappen egyébként utoljára még gokartos korában állt az élen egy bajnokságban, de őt ez egyáltalán nem zavarja, mert úgy érzi, hogy tudja kezelni ezt a helyzetet. „Tudod, hogy mit kell tenned, és a csomagon is sok múlik. Ez már a gokartban is így volt. Mások több időt töltenek el a kisebb kategóriákban, így több esélyük van arra is, hogy vezessék a bajnokságot.”

Bakuval kapcsolatban a holland versenyző elmondta, hogy nem ez az egyik kedvenc helyszíne, hiszen még itt sem állt soha dobogón, de úgy tűnik, hogy nem feltétlenül van oda a városi pályákért úgy általában.

 

„Én inkább a normál pályákat kedvelem, Monaco és Baku persze nincsen köztük. Ez nyilván mindenkinek adott, és a lehető legtöbbet akarod kihozni belőle. Egyáltalán nem könnyű itt menni, ettől tehát érdekesebb” – vélekedett az azerbajdzsáni aszfaltcsíkról.

„Jelenleg nagyon nehezen tudnám megmondani, hogy miként állunk itt a Mercedeshez képest. Mehettek eltérő szárnybeállításokkal is, mégis futhattok azonos köridőket. Szóval még várnunk kell, hogy kiderüljön minden.”

Ha már a városi pályáknál tartunk, azokból látszólag egyre több van a naptárban, míg a hagyományosabb, épített helyszínek kezdenek kicsit a háttérbe szorulni. Elég csak arra gondolni, hogy tavaly már lett volna egy Vietnámi Nagydíj városi pályán, idén jön Szaúd-Arábia, jövőre pedig Miami, mind utcai vonalvezetéssel. Verstappen ennek nem is örül.

„Én inkább a normális aszfaltcsíkokat szeretem, azok jobbak. Nagyobb élvezet ott vezetni, mert jobban elmehetsz a határokig, mint itt a falak között” – mondta Verstappen a csütörtöki sajtónap alkalmával.

Még Norris sem hozott ki mindent az idei McLarenből

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Ferrarit nem fogja „megtéveszteni” a szabadedzések eredménye
Következő cikk Ricciardo arról, hol végezhet az időmérőn: „Valahol az első és huszadik között”

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország