Verstappen inkább csak önmaga szeretne lenni

Max Verstappent viszonylag rövid Forma–1-es pályafutása alatt is sok korábbi nagy bajnokhoz hasonlították már, köztük Michael Schumacherhez is. A holland viszont elmondta, hogy bár örül ezeknek az összehasonlításoknak, ő inkább saját maga szeretne lenni, nem a következő Schumacher.

Max Verstappen, Red Bull Racing

Charles Coates / Motorsport Images

Verstappen a múlt heti nagydíjon aratott győzelmével sok embert lenyűgözött, hiszen nemcsak csapata kiváló taktikájának, de saját maga remek vezetésének is köszönhette élete kilencedik győzelmét. Az eseményt követően Ross Brawn a Forma–1 hivatalos oldalán vezetett rovatában elmondta, hogy Verstappen teljesítménye sok tekintetben Schumacherre emlékeztette őt.

„Emlékszem Max karrierjének elejére, amikor a sebessége már egyértelmű volt. Azóta már egy kivételes autóversenyzővé érett” – írta Brawn.

Vélhetően nincs is jobb személy Brawnnál arra, hogy megejtsük a két pilóta közötti párhuzamot, hiszen az F1 jelenlegi ügyvezető igazgatója korábban Michael Schumacher és a Ferrari rekordokat hozó nagy sikersorozatának oszlopos tagja volt.

Még több F1 hír:

Bár Verstappen értékeli, hogy úgy beszélnek róla, mint a következő Schumacherről, ő valójában csak az egyetlen Max Verstappen szeretne lenni. „Természetesen jól esett a dolog, de nem szeretem magamat senkihez sem hasonlítani, mert én magam vagyok, és eltérek a többi pilótától.”

„Persze mindig lehet hasonló a hozzáállás, vagy néha hasonlíthatnak másokhoz, de én a magam részéről sosem teszem ezt. Én csak önmagam akarok lenni” – tette egyértelművé a holland.

Verstappen 22 éves kora ellenére is már elég sok tapasztalattal rendelkezik a Forma–1-ben, hiszen már 17 évesen, 2015-ben bemutatkozhatott a sorozatban. Elmondta, hogy miben változott az utóbbi öt év alatt. „Nyugodtabb, kiegyensúlyozottabb vagyok, és tudom, hogyan kell felépíteni egy versenyhétvégét.”

„Nagyon jól érzem magam… Egyébként is nyugodt személyiség vagyok, ezért számomra sosem volt óriási a nyomás, de valamilyen szinten persze higgadtabb vagyok, mert már tudom, mi következik.”

Max Verstappen, Red Bull Racing RB16, leaves the garage

Max Verstappen, Red Bull Racing RB16, leaves the garage

Fotó készítője: Andy Hone / Motorsport Images

„Már sok mindent tapasztaltam meg, ezért egy hétvégéhez közeledve nyilván izgatott vagyok, hogy versenyezhetek, de az azt körülvevő dolgok nem izgatnak annyira, mert annyi különféle érzelmet tapasztaltál már meg egy hétvége és az évek során” – ecsetelte a fiatal pilóta.

Természetesen a győzelem a végső cél az F1-ben, de nem ez az egyetlen dolog hozza lázba Verstappent. „Győzni nem rossz. Egy jó időmérős kört izgalmasnak tartok. Dolgozni a csapattal, a szerelőkkel, és amikor sikerül nekik egy jó bokszkiállást végrehajtani, az is nagyszerű érzés.”

Verstappen a Spanyol Nagydíjra bajnoki második helyezettként érkezett, 30 pontos hátránnyal Lewis Hamiltonnal szemben. Ezzel visszatértek volna a bajnoki remények?

„Eddig volt egy versenyünk, ahol talán miénk volt a leggyorsabb autó, de az összes többin nem így volt, szóval realistának kell maradnunk. Én a magam részéről jelenleg nem gondolok egy lehetséges bajnoki címre. Csak meg akarom próbálni, és a lehető legjobb formámat szeretném hozni minden egyes hétvégén” – tette egyértelművé céljait a Red Bull versenyzője.


A Project CARS 3 nagy trailere

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Videón Ocon és Magnussen bizarr incidense a spanyol FP3-ról - frissítve
Következő cikk ÉLŐ F1-ES KÖZVETÍTÉS: időmérő edzés - Spanyol Nagydíj 2020 (LIVE)

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország