Verstappen: Inkább adtak volna időbüntetést…

A Bahreini Nagydíjat a második helyen záró Max Verstappen jobban örült volna, ha a verseny végén inkább 5 másodperces büntetést kap Lewis Hamilton visszaengedése helyett. A holland néhány másodperccel az előzés után adta vissza a pozíciót.

Max Verstappen, Red Bull Racing RB16B and Lewis Hamilton, Mercedes W12

Fotót készítette: Zak Mauger / Motorsport Images

Hatalmas párharc bontakozott ki Lewis Hamilton és Max Verstappen között a bahreini szezonnyitón. A holland négy körrel a verseny vége előtt a négyes kanyarnál megelőzte a britet, az FIA felügyelői szerint azonban Verstappen eközben elhagyta a pályát, így az előzés szabálytalan volt.

A Verstappen és a Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner közötti rádióbeszélgetésekből kiderül, hogy a holland inkább időbüntetést kapott volna a pozíció visszaadása helyett. 

Még több F1 hír:

„Miért nem maradhattam elől? Simán meglett volna az öt másodperc. Inkább veszítettem volna úgy, mint így” – panaszkodott Verstappen a rádióban.

Válaszában Horner arra hivatkozott, hogy a versenybírák azonnali utasítást adtak nekik.

A manőver után Verstappen már nem tudott elég közel kerülni Hamilton Mercedeséhez. A holland a verseny során többször panaszkodott amiatt, hogy nehezen tud kigyorsítani a lassú kanyarokból.

„Nem tudom, mi történt, de a probléma a lassú kanyaroknál szerintem végig fennállt. Utána kell járnunk, de sok értékes pontot tudtunk gyűjteni” – maradt pozitív a holland.

Így nyilatkoztak a Bahreini Nagydíj dobogósai

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Így nyilatkoztak a dobogósok az őrült bahreini futam után
Következő cikk Vettel 5 büntetőpontot szerzett egy nap alatt

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország