Verstappen időmérős mód nélkül maradt az időmérőn

Max Verstappen, a Red Bull versenyzője az ötödik helyre kvalifikálta magát Spában, amely eredményhez hozzájárult az is, hogy időmérős mód nélkül maradt a kvalifikáción.

Max Verstappen, Red Bull Racing RB15

Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images

Max Verstappen már tegnap arról nyilatkozott, hogy nem gondolja, hogy a Ferrarit megfoghatják, ez pedig szombaton nem is sikerült az energiaitalos istálló hollandjának. A 21 éves versenyző végül az ötödik helyen végzett az időmérőn, azonban a dolgát megnehezítette, hogy időmérős mód nélkül maradt, a pole-t megszerző Charles Leclerc-től pedig körülbelül 1 másodperccel maradt el.

A kvalifikáció után Verstappen elmondta, a Honda-motor a hétvégén nem úgy működött, ahogy azt remélték.

Még több hír:

„Az egész hétvégén problémánk volt azzal, hogy amikor több erőt akartunk használni, egyszerűen nem működött. Ez az egész időmérő során hátráltatott minket.” – mondta a Ziggo Sportnak.

„Nagy kár, hogy ez pont egy olyan pályán történt, ahol nagy szükség van a motorerőre. Próbáltam a legjobbat kihozni a helyzetből, de nem volt elég sebességünk az egyenesekben. Több mint egy másodpercet kaptam a Ferrariktól – ez elég fájdalmas.” – folytatta a hétszeres futamgyőztes.

Bár az ötödik helyről, a két Mercedes és a két Ferrari mögül nem lesz könnyű dolga Verstappennek, úgy gondolja, a versenyen már nem fog gondot jelenteni neki a motor.

„A versenyen amúgy sem az időmérős módot használnád, szóval ez holnap kevesebb gondot fog jelenteni, így automatikusan közelebb kerülhetünk az előttünk állókhoz. Azt gondolom, hogy a Ferrari nagyon gyors ezen a hétvégén, mi viszont a problémánk ellenére elég közel vagyunk a Mercedeshez. Szóval arra számítok, hogy velük lehetünk majd harcban.”


A Motorsport.com egy nagyon látványos 3D-s animációt készített a Forma-1 elképzelt 2021-es autójáról, felhasználván benne az eredeti terveket is. Egy igazi technikai csemege a rajongóknak.

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Sainz: Megint elrontották a gyors körömet
Következő cikk Wolff: Mindent tökéletesen akartunk csinálni, de inkább magunkból csináltunk bolondot

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország