Verstappen: „Hogy változott-e a véleményem Hamiltonról és a Mercedesről? Nagyon is!”

A sorsdöntő szezonzáró F1-es futam előtt a Red Bull versenyzőjét a nagy riválisról, Lewis Hamiltonról és a Mercedesről kérdezték, valamint elmondta, a helyes módon, győzelemmel akarja megszerezni a világbajnoki címet.

Max Verstappen, Red Bull Racing

Fotót készítette: Andy Hone / Motorsport Images

Kemény harc folyik az idei szezonban a Red Bull Racing és a Mercedes, valamint Max Verstappen és Lewis Hamilton között, vasárnap pedig majd eldől, kihez kerül az egyéni és a konstruktőri világbajnoki trófea.

Ennek kapcsán a Red Bull-pilótát megkérdezték, változott-e a véleménye a Mercedesről és Lewis Hamiltonról, a holland pilóta pedig azt mondta, hogy igen, de nem jó irányba.

„Nagyon is változott a véleményem róluk. És egyáltalán nem pozitív irányba” – válaszolta a világbajnoki éllovas, aki a több győzelme miatt előzi meg a vetélytársát.

A hét elején a Forma-1 korábbi tulajdonosa, Bernie Ecclestone azt mondta, hogy a Mercedes és Hamilton „zaklatja” Verstappent a megjegyzéseivel, erre pedig így reagált a holland versenyző:

„Egyértelműen érzi, hogy valami nincs rendben. Persze én nem érzem azt, hogy zaklatnának, viszont nem helyes az, ami most történik.”

További híreink:

Verstappen szerint az sem fair, hogy az FIA őt emeli ki a versenyzése miatt, miközben Hamilton is közel járt a figyelmeztetéshez, amikor Szaúd-Arábiában levezette őt a pályáról.

„Mások ugyanazt csinálják, mint én, és nem kapnak semmit. Mindketten lefutottunk a pályáról Dzsiddában, a fehér vonalon kívül voltunk az 1-es kanyarban, és valahogy úgy ítélték meg, hogy én voltam a hibás, ezzel pedig nem értek egyet, ahogy a másik büntetéssel sem.”

„És utána Lewis kivezetett a pályáról. Még rám is nézett a tükrében, és nem fordult be, egyszerűen kivezetett engem is a fehér vonalon kívülre. És ezért csak egy figyelmeztetést kapott.”

„Egyértelmű, hogy ennek nem így kellene lennie, és szerintem ez nem fair, mert úgy tűnik, hogy más versenyzők más dolgokat is megtehetnek, és csak én kapok büntetést ugyanazokért a dolgokért.”

 

Verstappen arról is beszélt, hogy a Red Bull gyanúja a Mercedes hátsó szárnyával kapcsolatban lévő gyanúja jogos volt, viszont most már nem lehet bizonyítani azt, hogy a csapatok a szezon korábbi részében feszegették-e a szabályok határait.

„Természetesen mindig lesznek ellenőrzések. Azt viszont már sajnos nem tudjuk ellenőrizni, hogy a szezon korábbi futamain mi volt a helyzet, de biztosan történt valami. De ez van, nem tudunk mit tenni.”

Bár pontegyenlőség van a pilóták között, ha egyikük sem szerez pontot, akkor Verstappen a világbajnok – emiatt felmerült a gyanú, hogy a holland kockázatosabban mehet bele egy-egy manőverbe a riválisa ellen, hiszen egy dupla kiesés a világbajnoki címét jelenthetné. A holland viszont kijelentette, a helyes módon akar győzni:

„Én csak próbálom kihozni magamból a maximumot, és megpróbálok nyerni ezen a hétvégén. Tulajdonképpen így lehet megnyerni egy világbajnokságot. De igazából nagyon jól érzem magam, nyugodt vagyok.”

„Azért érkeztem ide, hogy nyerjek, ez minden egyes hétvégén így volt, és természetesen ezen a hétvégén is ez a cél. Ahogy korábban is mondtam, biztosan nem fogja megváltoztatni az életemet a világbajnoki cím” – mondta Verstappen.

Perez segíteni akar Verstappennek: „Azt hiszem, jól tudjuk majd támogatni őt”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Hamilton és a „kötéltánc”: nem hiányzik sok a 10 rajthelyes büntetéshez
Következő cikk ÉLŐ F1-ES KÖZVETÍTÉS: Abu Dhabi Nagydíj - 1. szabadedzés (LIVE)

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország