Forma-1 Osztrák Nagydíj

Verstappen Hamiltonról: „Ez nem volt korrekt...”

A Red Bull versenyzője, Max Verstappen úgy érzi, Lewis Hamilton nem volt korrekt vele szemben a sprintkvalifikáción, amikor összekerültek a pályán.

Max Verstappen, Red Bull Racing, 1st position, celebrates in Parc Ferme after the Sprint

Lewis Hamilton a sprintkvalifikáción az SQ1-ben éppen az utolsó gyors körére készült, majd úgy tűnt, hogy akadályozta a mögötte érkező Max Verstappent, majd a holland a célegyenesben megelőzte a Mercedes pilótáját, aki szintén rajtavesztett az akción.

Végül a stewardok egyik esetet sem vizsgálták, így egyik pilóta sem kapott büntetést. Verstappen viszont úgy gondolja, nem volt korrekt Hamilton viselkedése, aki miatt több tizedet is vesztett – de a továbbjutását nem befolyásolta az eset:

Még több hír:

„Lewis blokkolta az utamat az utolsó kanyarban, így erősebben kellett fékeznem és körülbelül három tizedmásodpercet vesztettem. Szóval nem volt ideális, és szerintem nem is volt korrekt, ami történt.”

„Volt még néhány másodperc hátra, szóval nem tudtam, biztonságban vagyok-e, és folytatni akartam. De lejárt az idő, nem volt helyem, mivel ketten voltunk egymás mellett, emiatt kicsit kár” – mondta Verstappen.

Ma délután már az Osztrák Nagydíj következik, a teljes rajtrácsot itt tudjátok megtekinteni.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Íme, a 2023-as F1-es Osztrák Nagydíj rajtrácsa – Verstappen mögött a két Ferrari!
Következő cikk „Írj egy nagy cikket róla!” – Pereznek és Verstappennek sem tetszett az újságíró kérdése

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország Magyarország