Verstappen hálás Hamiltonnak, amiért „hagyta élni”

Max Verstappen, a Red Bull pilótája nyerte meg a Brazil Nagydíjat, viszont hiába rajtolt a pole-ból, többször is meg kellett előznie Lewis Hamiltont ahhoz, hogy győzhessen. A holland elmondta, hálás Hamiltonnak, amiért „hagyta élni”.

Max Verstappen, Red Bull Racing

Fotót készítette: Jerry Andre / Motorsport Images

Max Verstappen idei harmadik győzelmét szerezte meg Brazíliában, a boldog nyertes pedig a Ziggo Sportnak beszélt a versenyről.

„Ez egyszerűen fantasztikus volt! Viszont jobb munkát is végezhettünk volna az első kiállással. Ugyanis hamarabb, jobban felkészülve is kijöhettünk volna, hiszen már egy ideje panaszkodtam akkor a gumijaimra. De végül jól sikerült a kivezető köröm, és gyorsabb voltam Hamiltonnál.”

Az első bokszkiállások után rengeteg fordulat történt a versenyen, és Verstappennek sem volt könnyű dolga a futamgyőzelem megszerzésében a sok safety caros periódus miatt.

További híreink:

„A bokszkiállásom után örültem annak, hogy rögtön meg tudtam előzni Leclerc-t. Tudtam, hogy meg kell előznöm Charles-t, és ez sikerült is. Szerintem nem számított rám, ugyanis nagyon későn reagált. Onnantól kezdve nagyon jól ment a dolog.”

„A közepes keveréken kicsit lassabbak voltunk, mint a Mercedes, de a csapat tökéletesen reagált erre azzal, hogy a piros oldalfalú, lágy gumit tették fel nekem.”

Az utolsó kiállásakor is meg kellett előznie Verstappennek Lewis Hamiltont, de ez nem okozott problémát neki. A holland pilóta a győzelmével feljött a pontverseny harmadik helyére.

„Lewis a belső ívet választotta az újraindításnál, én a külső ívre mentem, és hagyott élni. Ez csodálatos volt. Ebben a pillanatban megnyertük a versenyt, és feljöttem a harmadik helyre a pontversenyben. Természetesen azon leszünk, hogy a következő versenyhétvégén is megtartsuk ezt a pozíciót.” – zárta Verstappen.


Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Albon nem haragszik Hamiltonra
Következő cikk HIVATALOS: Hamiltont megbüntették, Sainz a harmadik!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország