Forma-1 Brit Nagydíj

Verstappen-győzelem az F1-es Brit Nagydíjon Lando Norris és Lewis Hamilton előtt!

Max Verstappen újabb kontrollált győzelmet szerzett a 2023-as Forma-1-es szezonban, de ehhez meg kellett előznie az őt lerajtoló Lando Norrist és a McLarent. Egy biztonsági autós fázis alatt hozott stratégiai döntés komoly slamasztikában hagyta Norrist, akinek Lewis Hamiltonnal kellett megharcolnia a második helyért. Oscar Piastri éppen, hogy csak lecsúszott a dobogóról.

Max Verstappen, Red Bull Racing RB19, Lando Norris, McLaren MCL60

Kiválóan indult a McLaren versenye: Lando Norris lerajtolta Max Verstappent, a holland pilóta pedig ahelyett, hogy a visszatámadáson gondolkodhatott volna, védekeznie kellett az első körben, ugyanis Oscar Piastri is támadta a második helyért.

Charles Leclerc maradt a 4. helyen, míg az élmezőnyben egyedül lágyakon rajtoló George Russell feljött az 5. helyre. Lewis Hamilton versenye nem indult jól, miután a rajt után a második kanyar féktávját elrontotta, és a bukóteret megjárva a 9. helyig esett vissza. Sergio Perez versenye ismét nem indult fényesen, 5 kör alatt csak egyetlen pozíciót javított a 15. rajthelyéhez képest.

Lando Norris végül 5 körig tudta tartani Max Verstappent, a nyitható hátsó szárnnyal és a Red Bull fantasztikus végsebességével Verstappen visszavette a vezetést. A McLarennek azonban így is sikerült a verseny elején az, amely egyetlen másik csapatnak sem: DRS-távolságon belül maradni Verstappenhez képest, ráadásul mindkét autójukkal, így Verstappen mellett a két McLaren is meglépett az őket üldöző Charles Leclerc-től és George Russelltől.

Verstappen 10 kör, a versenytáv ötöde után tudta annyira leszakítani magáról Norrist, hogy ne nyithassa a hátsó szárnyát a brit, miközben George Russell Mercedesén a lágy gumik nagyon jól bírták a terhelést a hűvös, szeles időben, de nem volt elég nagy a tempófölénye ahhoz, hogy megelőzze a 4. helyért Leclerc-t.

A csapatok által várt eső végül a 16. körben érkezett meg a pályára, de csak nagyon enyhe szemerkélés formájában, és senki nem rohant a boxutcába az interekért.

Az élmezőnyből elsőként Charles Leclerc állt ki kereket cserélni a 19. körben, megkapta a kemény gumikat, azonban gyorsan kiderült, hogy ezt elidegeskedte a Ferrari: a közepesek és a lágyak teljesítménye nem esett vissza olyan gyorsan, mint ahogyan arra a Ferrari számított, és senki nem követte a példáját az élmezőnyből.

Amikor 10 körrel később George Russell kiállt kereket cserélni a közepesekért, csak a Mercedes lassú kerékcseréje miatt esett vissza Leclerc mögé, azonban lágyabb keverékű, fiatalabb gumikkal támadhatta a Ferrarit. A 31. körben Russell gyönyörűen körbe is autózta Leclerc-t. Két körrel később Piastri is a keményeket kapta, miután nem maradt új lágy gumija.

A 32. körben Kevin Magnussen alatt újabb Ferrari-motor füstölt el, így a versenyigazgatóság beintette előbb a virtuális, majd a teljes biztonsági autót, amelynek Verstappenen és Norrison kívül a kerékcseréjére váró Lewis Hamilton volt a legnagyobb nyertese, és a 3. helyre ugrott fel.

Azon kívül, hogy Oscar Piastri így bukott egy pozíciót Lewis Hamiltonnal szemben, a McLaren egyik pilótájának sem tudott új lágy gumikat adni, miközben Verstappen, Hamilton, Alonso, Perez, Albon is lágyakat kapott, Russell már bemelegített közepeseken volt kint. A 7. helyen Sainznak 8 körös keményeken kellett védekeznie Perezzel szemben, míg Leclerc annyira nem örült a keményeknek, hogy bevállalt egy második kerékcserét is a közepesekért, és ezzel a 10. helyet, hogy ne a fehér oldalfalú Pirelliken kelljen befejeznie a versenyt. Lando Norris már az újraindítás előtt is élesen kritizálta a csapatát a rádión, amiért a kívánsága ellenére lágy helyett keményeket kapott.

Még több F1 hír:

13 körrel a verseny leintése előtt kezdődött újra a futam, Verstappen kényelmesen megtartotta a vezetését, Lando Norrisnak azonban nagyon keményen kellett védekeznie az őt támadó Lewis Hamiltonnal szemben.

Norris hősies védekezése után óriási DRS-vonat alakult ki a McLaren mögött, amelyben senki nem tudta érvényesíteni a gumi vagy tempóelőnyét az újraindítást követő körökben – egészen addig, amíg Sergio Perez be nem vetődött Carlos Sainz mellé, aki mellett így Perez, Albon és Leclerc is elment gokartos stílusban.

Annak ellenére, hogy Verstappen nem volt elégedett a lágyakkal, és csak 3,4 másodperces előnyt tudott kiautózni Norrisszal szemben, semmi nem veszélyeztette a győzelmét, és már az idei 8. futamgyőzelmét szerezte. Norris végül keményen megküzdött a második helyéért, Hamilton pedig nem lehet elégedetlen a dobogós helyezéssel azután, hogy az első körben még a 9. helyen autózott.

Sokkal csalódottabb lesz Oscar Piastri, akinek a rosszul időzített kerékcseréje miatt kell megelégednie a 4. helyével, de abban talán egy kis extra örömöt fog találni, hogy még így is maga mögött tartotta a lágyabb gumikkal támadó George Russellt.

Sergio Perez a DRS-vonatban végül a 6. helyig tudott előretörni, míg a 7. helyen Fernando Alonso ért célba. Alex Albon végül a 8. hellyel értékes pontokat mentett a Williamsnek egy olyan versenyhétvégén, amelyen ennél is többen reménykedtek, ehhez azonban mindkét Ferrarit meg kellett előznie. A két Ferrari csak a két utolsó pontszerző helyen ért célba, miután Leclerc tempója a második kiállása után sem javult, Carlos Sainz tempója pedig teljesen elillant a keményeken a verseny végére. A Ferrari még örülhet is, hogy hátulról nem támadták már meg őket, miután Lance Stroll egy elrontott előzési kísérlettel eltörte Gasly első felfüggesztését. A francia feladta a futamot – ahogyan a verseny elején technikai hiba miatt Ocon is, míg Stroll időbüntetést kapott.

Helyezés # Versenyző Autó Motor Idő Hátrány Intervallum Kerékcsere Pont
1 1 Netherlands Max Verstappen Red Bull Red Bull -     1 26
2 4 United Kingdom Lando Norris McLaren Mercedes 3.798 3.798 3.798 1 18
3 44 United Kingdom Lewis Hamilton Mercedes Mercedes 6.783 6.783 2.985 1 15

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk ÉLŐ F1-ES KÖZVETÍTÉS: Brit Nagydíj - Futam (LIVE)
Következő cikk Norris a McLaren stratégiai bakijáról: nem érdekel, második vagyok!

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország Magyarország