Verstappen gyorsabb Hamiltonnál az időmérőn, mondja Button

Jenson Buttonnek megvan az elmélete arra, hogy Alex Albon miért van annyira lemaradva a Red Bullnál. A 40 éves brit szerint Max Verstappen egyszerűen túl jó pilóta. A holland még Hamiltonnál is gyorsabb egy körön.

Max Verstappen, Red Bull Racing RB16, Lewis Hamilton, Mercedes F1 W11

Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images

Az idei évben Verstappen az egyetlen pilóta, aki néha meg tudja nehezíteni a két Mercedes dolgát szombatonként és vasárnaponként. Albon pedig nagyon távol van csapattársa teljesítményétől, Button elmondása alapján ez viszont nem is akkora meglepetés.

„Szerintem máshogy csinálták a dolgokat a fiatal versenyzőket illetően a korábbi évekhez képest” – kezdte a 2009-es bajnok a Collecting Cars nevű podcastben. Úgy véli, hogy a Red Bull Racing nagyon kemény volt a pilótáival az utóbbi években, főleg Pierre Gaslyval.

„Ezért veszik most lassabbra a figurát Albon esetében.” Az biztos, hogy a brit-thai versenyző nem a kívánt szinten vezet, de Verstappen teljesítménye csak még inkább megnöveli a kettejük közti különbséget.

Még több F1 hír:

„A legnagyobb gondja az, hogy a csapattársa a világ leggyorsabb versenyzője, ha a puszta sebességet vesszük figyelembe” – vélekedik Button. Verstappen képes teljesen a maga ízlésének megfelelően beállítani az RB16-ost.

„Ez sok leszorítóerőt jelent az első tengelyen és szereti, ha kissé túlkormányzott az autó. Az ő beállításait nem lehet leutánozni, mert az a többi versenyző számára kezelhetetlen lenne.” A Sky Sports elemzője úgy gondolja, hogy a holland gyorsabb az időmérőn Hamiltonnál.

Hogy a versenyeken is ugyanez-e a helyzet, azt azonban Button inkább már nem merte firtatni. Ettől függetlenül az biztos, hogy Verstappen és Hamilton a két legjobb pilóta a jelenlegi mezőnyben. A brit szemében őket Charles Leclerc és Daniel Ricciardo követi nem túl nagy lemaradással.

Alonso sikeresebb visszatérésben reménykedik Schumacherénél


Egy kör Schumacher 91-es Jordanével Spa-ban, az F1 2020 játékban

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Mi a közös Sebastian Vettelben és Takuma Szatóban?
Következő cikk HIVATALOS: 2021-től újabb éjszakai futammal bővül a Forma-1 naptára!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország