Forma-1 Katari Nagydíj

Verstappen fél szemmel hátrafelé figyel: "Érdekes lesz az év vége..."

Egyelőre a Red Bull és Max Verstappen magabiztosan uralja a Forma-1 mezőnyét, de mögötte kezd feltorlódni a riválisok tömege. A holland elárulta, kiket tart a legnagyobb fenyegetésnek.

Max Verstappen, Red Bull Racing, 1st position, lifts the winners trophy

A Red Bull mögött igen izgalmas csata kezd kibontakozni, amibe jelenleg, úgy tűnik legalábbis, hogy a McLaren, a Mercedes és a Ferrari tud beleszólni leginkább – kiváltképp a wokingiak, akik az előző három futamon több pontot gyűjtöttek még a listavezetőnél is.

Jelenleg még az Aston Martin mögött az ötödik helyet foglalják el a tabellán, de könnyen lehet, hogy ez nem sokáig marad így, és Verstappen is érzi, mennyire erősek most: „A McLaren hatalmas léptekkel halad előre egész évben.”

„Szerintem ők az a csapat, akik a legegyenletesebbek a mögöttünk lévő többihez képest. Övék a legjobb pilótapáros is közülük. Nagyon jól működnek, érdekes lesz az év vége, de szerintem a következő szezon eleje is, amikor meglátjuk, ki hogyan áll.”

A holland pilóta hangsúlyozta, hogy a Red Bull már egy ideje a 2024-es autó fejlesztésére koncentrál: „A mi részünkről próbálunk talán még egy kicsit javulni idén, de természetesen már főleg a következő idényre készülünk.”

Mindeközben a csapatfőnök, Christian Horner arról beszélt, szerinte már nem jobb a pilótapárosuk a riválisoknál.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Rosberg: Sergio retteg tőle, hogy idiótának fogják nézni...
Következő cikk Nico Rosberg Hamiltonról: „Nem történhet ilyen, egyoldalú volt a baleset!”

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország