Verstappen: ezzel „mindent elértem a Forma–1-ben”

Max Verstappen arról beszélt, hogy ha esetleg tudna még több bajnokságot is nyerni, az már csak „bónusz” lenne számára, hiszen már „mindent elért a Forma–1-ben” azzal, hogy vasárnap elsőként intette őt le a kockás zászló.

Verstappen: ezzel „mindent elértem a Forma–1-ben”

Verstappen egy drámai finálét követően emelhette magasba az első helyért járó trófeát, amely ezúttal sokkal többet jelentett számára, mint bármely másik verseny után kapott díj. Lewis Hamiltont az utolsó körben előzte meg, és ezzel övé lett a 2021-es világbajnokság.

Ezzel ő lett Hollandia első F1-es bajnoka, és sikerült elérnie azt a célt, amelyért az F1-be jött. Verstappen már korábban is beszélt arról, hogy az idei év végkimenetele nem fogja megváltoztatni az életét, és a cím elhódítása után is ugyanerről beszélt.

„Nem, az életem most nem lesz más ettől. Persze nagyon örülök, hogy megnyertem a világbajnokságot. Ez a végső cél, amelyet el akartam érni a Forma–1-ben, szóval minden más már csak egy bónusz lenne.”

Még több F1 hír:

„Természetesen folytatni fogom a vezetést, de ami az eredményeket illeti, ezzel már mindent elértem a Forma–1-ben” – mondta. Az álom tehát megvalósult, Verstappen fejében pedig már 2015 óta ez járt, amikor szemtelenül fiatalon, mindössze 17 évesen csatlakozott a mezőnyhöz, majd egy évre rá ő lett minden idők legfiatalabb futamgyőztese.

Miután kiszállt az autóból, látni lehetett, hogy Verstappen néhány pillanatra leült édesapjával, Josszal, akinek szintén hatalmas szerepe volt abban, hogy fia idáig jutott. „Most már minden pillanat beugrik, főleg amikor apámmal utaztam körbe Európát ezért az egyetlen célért.”

„Az első még az volt, hogy az F1-ben lehessek, aztán az, hogy hallhassam a nemzeti himnuszt egy futamgyőzelem után. A végén viszont a világbajnoki cím volt a lényeg, ezt pedig elképesztően nehéz elérni.”

„Most viszont megtörtént, ami őrületes. Az, hogy itt van a családom, a barátaim, az édesapám, a menedzserem, a barátnőm, ez mind még különlegesebbé teszi az egészet. Ez a futam jól összefoglalta az évet. Végig teljesen megjósolhatatlan és eszement volt” – zárta Verstapppen.

Hamilton testvére természetesen nem ért egyet a végeredménnyel

megosztás
hozzászólás
Newey „majdnem szívrohamot kapott” az F1-es finálé közben
Előző cikk

Newey „majdnem szívrohamot kapott” az F1-es finálé közben

Következő cikk

Verstappen elmondta, mit üzent neki Toto Wolff

Verstappen elmondta, mit üzent neki Toto Wolff
Hozzászólások betöltése