Verstappen ezzel a körrel adott 4 tizedet Hamiltonnak az időmérőn (videó)

Rendkívül izgalmasra sikeredett a Forma-1 2021-es szezonjának első időmérő edzése, minek után az elmúlt 7 évben domináló Mercedes ezúttal nem tudta megszerezni a rajtelsőséget. Max Verstappen kíméletlenül maga mögé utasított mindenkit.

Polesitter Max Verstappen, Red Bull Racing

Fotót készítette: Red Bull Content Pool

Max Verstappen megszerezte az idei szezon első rajtelsőségét, azonban még ennél is beszédesebb, hogy majdnem 4 tizedet adott a mögötte célba érő Lewis Hamiltonnak. Bottas hátránya már közel 6 tizedre rúg.

Ráadásul időközben kiderült, hogy Verstappen ezt a remek időt sérült autóval érte el, hiszen a Q1 során az egyik kerékvető kárt okozott az autója padlólemezében, amivel körönként legalább további 1 tizedet veszített.

Még több F1 hír:

A Forma-1 hivatalos Youtube csatornáján megtekinthető a holland pole-t érő köre, ami valóban meglehetősen bravúrosra sikeredett. Érezni lehet, hogy a Red Bull valóban jobban mozog a pályán, mint a Mercedes, ráadásul a Honda motorerejével is nagyon ki van békülve Verstappen.

A kérdés persze továbbra is az, hogy versenykörülmények között mire lesz képes a Milton-Keynes-i alakulat, hiszen Verstappennek két Mercedesszel kell felvennie a harcot, minek után Sergio Perez már a Q2-ben búcsúzni kényszerült.

Hamilton: Meg akarnak állítani minket…


Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Ricciardóban van még további 5 százalék – az ausztrál azt is elmondta, hol tudna javulni
Következő cikk Vettel „kifogyott a lőszerből”

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország