Verstappen ezzel a két versenyzővel állna rajthoz a Le Mansi- 24 órás versenyen
Max Verstappen egy egykori Forma-1-es pilótát, illetve egy készeres világbajnokot tudná a legszívesebben maga mellett a Le Mans-i 24 órás megmérettetésen. Nyck de Vries és Fernando Alonso támogatására lenne szüksége a hollandnak a legendás futamon.
Max Verstappen, Red Bull Racing
Fotót készítette: Simon Galloway / Motorsport Images
Max Verstappen kisebb döccenőkkel robog a negyedik világbajnoki címe felé a Forma-1-ben, ám a McLaren és elsősorban Lando Norris felzárkózásával némi szerencsére is szüksége lenne a hollandnak, hogy megnyerje az összetett pontversenyt.
A kiélezett küzdelem ellenére a Red Bull-pilóta továbbra is rajta tartja a fél szemét a Le Mans-i 24 órás versenyen, amelyen szívesen megmérettetné magát. A holland három személyt jelölt meg, akinek a támogatására szüksége lenne.
„Az egyik, akit szívesen látnék a csapatban, egyértelműen Nyck de Vries. Gyors és nagyon könnyű vele kijönni. Jelenleg, amikor valaki nagyon gyors és laza, szóval az a Le Mans környékén vágyott dolog” – taglalta a potenciális csapattársainak névsorát a holland.
Mint ismert, Max Verstappen több ízben kijelentette már, hogy édesapjával, Jos Verstappennel állna a legszívesebben rajthoz Le Mans-ban, ám az idősebb holland elzárkózott a lehetőségtől, mondván, túl lassú lenne már egy ilyen megmérettetéshez. Van azonban egy másik versenyképes jelölt is.
„Folyamatosan viccelődöm Fernandóval [Alonso], hogy együtt akarjuk csinálni, szóval az elég király lenne. Akkor már három versenyzőnk van. Folyton azt mondom apámnak, hogy meg kell csinálnunk. Ő nem akarja csinálni, de én bevenném őt negyediknek.”
Szórakoztató hét lenne, az biztos” – zárta a háromszoros világbajnok a gondolatait, aki tehát egyre többször és egyre nagyobb bizonyossággal beszél egy esetleges jövőbeli megmérettetésről.
Eközben George Russell nem igazán érti, hogy mi történik a Red Bull háza táján, minek után a bikások most már csupán a negyedik erőnek számítanak…
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.