Verstappen: „Ezért keményen meg kellett küzdeni!”

A Francia Nagydíj során többször is változott az éppen nyeregben lévő versenyző kiléte, végül azonban Max Verstappen és a Red Bull ünnepelhetett futamgyőzelmet. A holland nehezen megszerzett sikerről beszélt.

Pole man Max Verstappen, Red Bull Racing, in Parc Ferme

Pole man Max Verstappen, Red Bull Racing, in Parc Ferme

Charles Coates / Motorsport Images

Max Verstappen a pole-pozícióból indulva jól jött el a rajttól, egy korai megcsúszás miatt azonban elveszítette az irányítást. A holland bár próbált javítani, nem tudta elkerülni a szélesen történő fordulást.

„Az első kanyarban elvesztettem az autó hátulját, próbáltam korrigálni, de egyszerűen csak csúszott tovább.”

Még több F1 hír:

„Az elején nagyon nehéz volt, a szél nagyon zavaró volt, gyakran csúszkáltunk. Az egyik körben még minden rendben volt, majd a következőben már nehéz volt stabilan tartani az autót.”

Verstappen egy elévágással vette vissza a vezetést az első kiállásokat követően. A hollandot a két Mercedes szorosan követte, ezért a Red Bull a Mercedes korábbi kerékcseréjétől tartva úgy döntött, korán kihozzák a hollandot, hogy a verseny végén Barcelonával ellentétben ezúttal ő támadhasson friss gumikon.

„A kiállás után a keményen nagyon támadtak minket. Nehéz volt, de végül sikerült nyerni. Nehéz győzelem volt, de nagyon jó érzés a siker!”

 „Jót csatáztunk, és remélem, ez az év további részében is így lesz majd” – nyilatkozta a világbajnoki versenyfutásban 12 pontos előnyre szert tevő Verstappen.

Így zajlott a rendkívül kiélezett és izgalmas Francia Nagydíj

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Hamilton: nem volt más választásom, kint kellett maradnom
Következő cikk Perez erős futammal gondoskodott arról, hogy két Red Bull legyen a dobogón

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország