Verstappen: Ezen a pályán mindig nehéz dolgunk van…

A Red Bull-pilóta Max Verstappen volt a leggyorsabb a Forma-1-es Francia Nagydíj második szabadedzésén, és bár úgy érzi, jól sikerült fejlődniük, viszont mindig nehéz dolguk van a Paul Ricard-on.

Max Verstappen, Red Bull Racing RB16B

Max Verstappen, Red Bull Racing RB16B

Charles Coates / Motorsport Images

Max Verstappennek kettős érzései lehetnek a két pénteki szabadedzést követően, ugyanis míg az FP1-en a padlólemezéből, az FP2-n pedig az első szárnyából vesztett el egy darabot, mivel keményen ráhajtott a kerékvetőkre, viszont az FP1-en a harmadik, az FP2-n pedig az első helyen zárt.

Ezt követően a holland pilóta azt mondta, elégedett a napjával, mivel sokat tudtak fejlődni az első szabadedzés kezdete óta.

„Azt gondolom, nagyon jól sikerült fejlődnünk, még az edzések közben is. Az első edzés nem teljesen a terveink szerint alakult, és a második sem kezdődött csodálatosan, de az FP2 második felében már sokkal jobb érzés volt vezetni a kocsit, sokkal jobb volt a kapcsolat” – mondta Verstappen a Sky-nak.

Még több F1 hír:

A pontverseny éllovasa azt is hozzátette, nehéz hétvégére számít, többek között a szél miatt, azt pedig nem tudja megmondani, mire lehetnek képesek az időmérőn.

„Mindig nehéz dolgunk van a Paul Ricard-on. A pálya nagyon nyitott, sokszor fúj a szél, így nem könnyű jó kört futni. De szerintem jó napunk volt, versenyképesek lehetünk holnap. Nem könnyű megítélni a sebességet a kanyarok középen, de a nap végén mindenkinek meg kell birkóznia ezzel a feladattal. Meg fogjuk találni a megoldást” – magyarázta Verstappen.

„Nehéz megmondani, mi lesz az időmérőn. Sosem lehet tudni, mit csinálnak a többiek péntek és szombat között, de jó napunk volt. Egyértelműen szoros mezőnyre számítok.”

Hamilton: Elég küzdelmes eddig az a hétvége…

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Hamilton: Elég küzdelmes eddig ez a hétvége…
Következő cikk Vettel az ütközéséről: „Kifogott rajtam a szél...”

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország