Verstappen eseménydús és frusztráló futama: „Az egész tegnap kezdődött”

Max Verstappen a nyolcadik helyről vághatott neki a Szingapúri Nagydíjnak a félresikerült időmérő után, a verseny során pedig többször is előre-hátra mozgott a mezőnyben, végül pedig a hetedik helynél állt meg.

Max Verstappen, Red Bull Racing RB18

Fotót készítette: Zak Mauger / Motorsport Images

Miután a holland csapata szombaton hibázott az üzemanyag kalkulációjával, így sejteni lehetett, hogy nem lesz egyszerű dolga a bajnoki éllovasnak, ha be akarja biztosítani a címvédést. Ez végül nem is sikerült neki, a verseny után pedig elmagyarázta, milyen problémái voltak.

Az egész ott kezdődött, hogy a rajtnál elég komolyan beragadt, és rögtön több pozíciót is veszített, így el kellett kezdenie visszazárkózni a pontzónába, ami azonban nem a várt ütemben zajlott számára.

Még több F1 hír:

„Gond volt a kuplunggal, majd bekapcsolt a lefulladásgátló. Ki kell majd elemeznem, hogy mi történt, mert sok helyet buktam ezzel. Onnantól kezdve csak próbáltam előzgetni az embereket. Némelyik sikerült is, de aztán beragadsz egy vonatba, a gumik lehűlnek, és nehezebbé válik a másik követése.”

Ennek ellenére a hollandnak azért több lehetősége is volt arra, hogy visszazárkózzon, mivel több biztonsági autós és VSC-fázis is érkezett. Ezek pedig segítettek is neki, a slickre váltás után pedig már az ötödik pozícióban haladt, amikor is megpróbálta megtámadni Lando Norrist.

Az 5-ös kanyarba menet azonban csúnyán elfékezte magát, kiment a bukótérbe, így mindent kezdhetett elölről. „Volt némi szerencsénk. Többen is hibáztak. Az ötödik voltam, amikor próbáltam megelőzni Landót a negyedik helyért, de amint mellé értem és fékezni kezdtem, az autóm alja leért.”

 

„Sokat küszködtem egyébként is azon a részen, de most a leérés miatt felemelkedtek az első kerekek, és ennyi elég is volt. Egyenesen kimentem, majd muszáj volt új abroncsokért kiállnom. Onnan megint az utolsó helyről kellett bejönnöm a pontzónába. Nem ezt szerettük volna” – mesélte fordulatos estéje főbb eseményeit Verstappen.

Az elsődleges gondja persze az volt, hogy már az időmérőn megnehezítették a saját dolgukat a benzines bakival. „Már tegnap kezdődött az egész. Rossz helyzetbe hozod magad, és ilyenkor vagy briliánsan fog működni minden, és előre tudod verekedni magad, vagy frusztráló napod lesz.”

Nála most inkább az utóbbi érvényesült, így nem is lett meg a második bajnoki cím, amit viszont talán nem is bán annyira, hiszen Verstappen már korábban elmondta, hogy Szuzukában szívesebben ünnepelné a címvédését.

Összefoglalónk az izgalmas Szingapúri Nagydíjról

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Hivatalos: megvan a döntés Perez ügyében!
Következő cikk Hamilton szerint a hiba nélkül is nehéz lett volna jobb eredményt elérni

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország