Verstappen és Vettel ütközése Japánból: Max csúnyán kiakadt (videó)

Max Verstappen és Sebastian Vettel egymást hibáztatta a történtekért, ami a Ferrari versenyzőjének különösen sokba került. A holland nagyon dühös volt, de magához képest a német sem fogta vissza magát.

Sebastian Vettel, Ferrari

Sebastian Vettel, Ferrari

Steven Tee / Motorsport Images

Sokan nyilatkoztak úgy, hogy a tavalyi Ferrarival bajnokságot kellett volna nyernie Sebastian Vettelek, de nem így lett, és Lewis Hamilton ezúttal is idő előtt ért fel a csúcsra. A német szerint az autója nem volt elég versenyképes arra, hogy nyerjenek, és úgy látta, hogy még a hibái nélkül sem lett volna más a végeredmény.

Ezt már soha nem tudjuk meg, de az biztos, hogy a tavalyi esztendőben minden korábbinál több kritikát kapott, és úgy gondolják, hogy a Német Nagydíjon történtek óta Vettel nem tudott kijönni a gödörből. Az volt az a pont, amikor a saját hibájából elvesztette a biztosnak tűnt győzelmet és ezzel együtt a világbajnoki vezetést is Hamiltonnal szemben.

A Japán Nagydíja sem alakult túl jól a négyszeres világbajnoknak, aki az időmérő edzésen csak a 9. helyre kvalifikálta magát, majd a futamon összeütközött Max Verstappen autójával. A Red Bull pilótája kikelt magából, de a Ferrari versenyzője sem értette a helyzetet, hogy a holland mit akart ellene azon a ponton. Végül Verstappen felállhatott a dobogóra, míg Vettel csak hatodik lett. Hamilton pedig újabb győzelmet aratott és már 331 pont állt a neve mellett a 264 pontos Vettel előtt.

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Ricciardo szerint a McLaren nagyon hatékony, akik jó ellenfelek
Következő cikk A szavazók inkább Leclerc mellé állnának a Ferrarinál

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország