Forma-1 Spanyol Nagydíj

Verstappen és Russell egy véleményen: Mindig is voltak domináns csapatok a Forma-1-ben

George Russell történetesen egy dologban egyetért Max Verstappennel, mégpedig abban, hogy a Forma-1-ben mindig is voltak domináns alakulatok, és ez vélhetően a későbbiekben sem lesz másként.

George Russell, Mercedes-AMG

Ha futam, hat Red Bull-győzelem – a bikások eddig elképesztő fölényben vannak idén, és most már az sem elképzelhetetlen, hogy a holland vezetésével a Red Bull képes lesz minden futamot megnyerni a 2023-as szezonban.

Ehhez a bravúrhoz a McLaren állt a legközelebb, amikor Ayrton Senna és Alain Prost küzdött a világbajnoki címért 1988-ban. Ekkor azonban a balszerencse – egy technikai hiba, valamint egy lekörözés megfosztotta a wokingiakat attól, hogy minden versenyen megszerezzék a győzelmet.

Max Verstappen is tisztában van vele, hogy a tempójuk megvan ahhoz, hogy minden versenyen nyerjenek, és szerinte ezzel nincs is semmi baj, hiszen a Forma-1-ben mindig is voltak domináns alakulatok, ez bele van kódolva a sportág DNS-ébe. A holland erről nyilatkozott a RaceFans oldalának.

„Előfordulhat egy van két olyan év, amikor két csapat küzd (a bajnokságért), esetleg egy harmadik csapat becsatlakozik. De összességében, ha visszatekintünk a nyolcvanas, a kilencvenes, a kétezres és a 2010-es évek elejére, egészen 2020-ig, akkor egy bizonyos csapatnak a tiszta dominanciája volt.”

George Russell egyetértett azzal, hogy a Red Bull minden futamot megnyerhet az idei szezonban, de bízik abban, hogy a Mercedes csapata felzárkózik riválisaihoz, és kihasználják az esélyüket, ha Verstappenék bajba kerülnek.

„Ahogy Max is mondta, a tiszta tempó tekintetében biztosan megvan bennük a potenciál” – értett egyet versenytársával Russell. „De bizonyos dolgok megtörténhetnek, és szeretném azt hinni, hogy képesek leszünk egy ponton harcolni, és kihasználni a később esedékes szerencsétlenségeket. De ez nagy kihívás.”

„Egyetértek azzal, amit Max mondott” – ismételte meg magát a fiatal brit. „A Forma-1-ben mindig is volt dominancia, és nem tudom, hogyan jutunk el oda, hogy több versenyző és csapat küzdjön a bajnoki címért, mert szerintem ez lenne a legjobb a sportágnak, a legjobb mindannyiunknak. Szerintem a rajongók is imádnák, de nyilvánvalóan nem mindig kaphatod meg azt, amiről álmodozol.”

Leclerc eközben arról beszélt, hogy a dobogóra nagy esélyük lesz Barcelonában, de a győzelemhez a szerencsére is szükségük lenne…

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Sainz bízik benne, hogy a Spanyol Nagydíjtól kezdve fordul a kocka a Ferrari számára
Következő cikk Ocon bízik a 100 futamos tervükben, Gasly a "mosolygó" Alpine-t méltatta

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország Magyarország