Verstappen és Ricciardo óriásit ment, de irány a rajtrács vége!

A Red Bull pilótái hiába végeztek a második és a harmadik helyen, csak a rajtrács végéről várhatják az Olasz Nagydíjat vasárnap.

Daniel Ricciardo, Red Bull Racing RB13

Fotót készítette: Sutton Images

A mezőny több mint 2 órát várakozott a nagy esőzés miatt az időmérőn, amit a Red Bullok nagyon előkelő helyen fejeztek be a vizes pályán.

A korábbi alkatrészcserék miatt azonban csak a mezőny végéről fognak indulni Monzában.

Max Verstappen:

„Ez az időmérő edzés egyszerűen túl hosszú volt, de örülök, hogy sikerült befejeznünk. Nagyon nehezek voltak a körülmények, de éltünk a lehetőséggel. Elégedett vagyok ezzel a második hellyel, még akkor is, ha tudom, nem tarthatom meg a büntetések miatt.”

„Az ilyen feltételek mindig jó lehetőséget nyújtanak a versenyzők és a csaptok számára. Ilyenkor a pilóta és az autó jobban számít, míg a motor kevésbé. Jól teljesítettünk, és elégedettek lehetünk, független a büntetésünktől.”

Daniel Ricciardo:

„Mókás volt. A Q1 és a Q2 elég borzalmas volt, elég sokat szenvedtünk. A Q3-ban jobb volt a ritmusunk, a gumik jobban tapadtak. Nagyon nyomtuk neki. Szoros volt, örülök, hogy sikerült ma letudni az időmérőt, fontos volt a rajongók miatt is.”

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Hamilton nyerte a maratoni monzai időmérőt Stroll és Ocon előtt: SZENZÁCIÓ!
Következő cikk Alonso nem akarta kilökni csapattársát a Q3-ból

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország