Az FIA nem meri egymásnak ereszteni Hamiltont és Verstappent

A csütörtöki napon hivatalosan is elkezdődik majd az idei F1-es Magyar Nagydíj. A szokásos sajtótájékoztatókra ilyenkor szokott sor kerülni, és sokan abban reménykedtek, hogy Silverstone után talán Lewis Hamilton és Max Verstappen egymás mellett kap helyet.

Lewis Hamilton, Mercedes, 2nd position, and Max Verstappen, Red Bull Racing, 1st position, in the Press Conference

Lewis Hamilton, Mercedes, 2nd position, and Max Verstappen, Red Bull Racing, 1st position, in the Press Conference

FIA

Nemrég azonban kiderültek az interjúk párosításai, és ebből azt tudhattuk meg, hogy sajnos elmarad a várva várt „összecsapás”, bár az is lehet, hogy akkor sem lett volna túl izgalmas a dolog, ha összejön.

Verstappen ugyanis elmondta, hogy nem akar foglalkozni a nagy felhajtással, amely a balesetet és annak utóéletét övezi, inkább csak a pályán zajló dolgok érdeklik. Ami a konkrét párosításokat illeti, a két Mercedes zárja majd a sort, tehát Hamilton mellett Bottas lesz, akit meg a jövőjéről faggathatják.

Még több F1 hír:

Előttük jön Verstappen, aki mellé Lando Norris került, így tehát a bajnoki riválisok csütörtökön még biztosan elkerülik egymást, bár arra mérget vehetünk, hogy ettől függetlenül a legtöbben így is a silverstone-i incidensről fogják majd kérdezni az érintett versenyzőket.

Ami pedig a további interjúkat illeti, a csütörtökön 40. születésnapját ünneplő Fernando Alonso korábbi nagy ellenfelével, Sebastian Vettellel került össze, de nyilván ez csak a múlt fényében pikáns párosítás, most vélhetően csak jókat fognak viccelődni.

A bajnoki ellenfelek első összetűzése tehát elmarad, de biztosak lehetünk abban, hogy a pályán mindent bele fognak adni, hogy legyőzzék a másikat, és minél nagyobb önbizalommal vonulhassanak el a pihenőre.

A lengyelek nagy kedvence is szerepet kap a Magyar Nagydíjon

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk SZAVAZÁS: Szerinted ki nyeri a Forma-1-es Magyar Nagydíjat?
Következő cikk Schumacher szereti a magyar pályát, de tudja, hogy jó időmérő fog kelleni

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország