Forma-1 Spanyol Nagydíj

Verstappen nagy fölénnyel nyert, a két Mercedes dobogón Barcelonában

Csalódniuk kellett azoknak, akik Fernando Alonso 33. győzelmében reménykedtek a spanyol pilóta hazai versenyén. Max Verstappen ismét hatalmas dominanciával nyert, ám ezúttal némi meglepetésre a két Mercedes fért fel a dobogóra, míg Sergio Perez a 4. helyig kapaszkodott fel. A Ferrari ezúttal is gyengén teljesített.

George Russell, Mercedes F1 W14, Carlos Sainz, Ferrari SF-23

Nagy kérdés volt a futam előtt, hogy képes lehet-e valaki megtörni Verstappen dominanciáját, aki óriási fölénnyel nyerte meg az időmérő edzést szombaton. Sainz és Norris remek eredménye is sok izgalommal kecsegtetett, de Perez és Alonso potenciális felzárkózása is tartogatott meglepetéseket.

Sainz kapta el legjobban a rajtot, kívülről próbálta körbeautózni Verstappent, a holland azonban nem adta olcsón a bőrét, és szokás szerint addig ott maradt az ideális íven, amíg csak lehetséges volt. A spanyolnak végül fel kellett adnia a harcot.

A rajt nagy vesztese a kiváló kvalifikációs eredményt felmutató Norris volt, aki Hamiltonnal ért össze, így rögtön ki kellett állnia a bokszba. Stroll remek első kört teljesített, szép manővert bemutatva megelőzte Hamiltont, majd körökön át viszonylag jól tartotta a vezető kettős tempóját.

A két Mercedes láthatóan jól mozgott a pályán, de mind a ketten a lassabb Aston Martinok mögé szorultak be. Hamilton közelről követte Strollt, ám Russell volt az, aki a 7. körben képes volt szépen bebújni a kétszeres bajnok Alonso mellé, aki így visszacsúszott a 7. helyre.

A 8. körben Hamilton szinte lemásolta Russell manőverét, átugrotta Strollt, majd ugyanebben a körben a rajtnál kicsit visszaeső Piastri bújt be a szintén hátrafele lépegető Hülkenberg mellé. Az élen ekkor Verstappen már közel 5 másodperces előnyt épített ki.

A közepeseken rajtoló Perez a 10. körben már Alonso mögött haladt kevesebb mint egy másodperccel. Érezhetően a Mercedesek továbbra is képesek voltak jobb tempóban haladni, mint a közvetlen riválisaik, hiszen Russell Ocont is átugrotta.

A másik Alpine Gaslyval a volán mögött ekkor a 10. helyen haladt Leclerc előtt, aki a keményeken igyekezett némi stratégiai előnyt kovácsolni magának. A 14. körben szintén az Alpine került főszerepbe, amikor Ocont hozták ki, hogy elévágási kísérletet hajtsanak végre.

Izgalmas pillanatok következtek, hiszen Ocon a Csou, Hülkenberg, Cunoda hármasa elé érkezett vissza, akik természetesen a jobb pályapozíciókért harcoltak. Stroll egy körrel később kiállt új abroncsokért, hogy visszaverjék a franciák támadási kísérletét.

Sainz szintén a verseny harmada előtt kiállt friss közepesekért, Hamilton pedig, aki addig karnyújtásnyi távolságból követte a spanyolt, nagyon rálépett a gázra. A szűk 22 másodperc közöttük igazán érdekessé tette a párharcot, és Sainz hiába jött ki frissekért, nem tudott jobb tempót menni, mivel beszorult Gasly mögé.

Alonso a 22 körben állt ki a bokszba, addig bírta a lágyakon, ám ekkor már sokat veszített a Mercedesekkel szemben. A spanyol a 10. helyre tért vissza keményeken, Cunoda és Csou mögé, majd a kínait rögtön át is ugrotta.

Nem lehetett panasz a futamra, hiszen sok előzést láthattak a rajongók, a célegyenesben számos pilóta sikeres manőverrel nyert pozíciókat. Verstappen eközben nagy előnnyel az élen, és láthatóan a gumikkal sem volt problémája, míg mögötte a két Mercedes a 25. körben szánta rá magát a kiállásra.

A hétszeres bajnok Sainz mögé tért vissza, de csupán három másodperccel, sokkal frissebb gumikon, míg Russell tovább nyúzta a lágy keverékeket. A brit végül egy körrel később állt ki, Stroll mögé, és éppen Ocon elé tért vissza. Ekkor Verstappen haladt az élen, mögötte 26 másodperccel Perez.

A 28. körben Russell azt jelezte a rádión, hogy az egyik kanyarban esik az eső, miközben Hamilton előzte Sainz Ferrariját a pályán. Perez a kiállása után Alonso mögé tért vissza a 9. helyre. A mexikói a 31 körben előzte a kemény keverékeken Alonsót, aki a lágyakon továbbra is szenvedett.

Vicces rádióüzenettel jelentkezett be Russell, aki esőnek hitte a saját izzadtságát, minek után senki sem jelzett nedvességet a pályán. Az első bokszkiállások után tehát Verstappen állt az élen Hamilton és a fokozatosan visszaeső Sainz előtt. Russell és Stroll ekkor a 4. és 5. helyen haladt.

Leclerc a verseny felénél a 13. helyen állt, teljesen „elveszett” versenyt teljesített a monacói, a Ferrari versenytempója ismét gyenge volt, amit mi sem bizonyított jobban, hogy a 36. körben már Russell is könnyedén megelőzte a spanyolt.

A Ferrari a 42. körben igyekezett menteni a menthetőt, ekkor hívták ki a spanyol pilótát keményekre váltani, aki Alonso mögé tért vissza a pályára a 6. helyre. A fő kérdés az volt a verseny ezen szakaszában, hogy Perez gumistratégiája képes lesz-e megállítani a Mercedes menetelését.

Russellt kevesebb mint 20 körrel a vége előtt hozták ki friss lágyakért, így eredhetett a keményeken menetelő Perez után 13 másodperces lemaradásban. A brit meg is futotta rögtön a futam leggyorsabb körét, de a mexikói előnye így is megnyugtató volt.

Alonso életre kelt a futam végére, a friss keményeken először Csou-t vadászta le, majd Cunodát is könnyedén megelőzte. Ekkor volt csapattársa, Ocon állt előtte, és volt még 15 köre, hogy a franciát is elkapja.

Az 51. körben végül Hamiltont és Perezt is kihozták friss gumikért, így az élen Verstappen 40 másodperces előny birtokában diktálhatta a tempót. Közben a hazai közönség nagy örömére Alonso Ocont is utolérte, ám az előzés nem volt zökkenőmentes. A két „jó viszonyt ápoló” pilóta közül ismét a francia volt az agresszívabb, aki eléggé leterelte a spanyolt, ám ezzel sem tudta megakadályozni, hogy Alonso megszerezze a 7. helyet.

Érthetetlen, hogy hova tűnt az Alpine tempója, akit az utolsó körökben az AlphaTauri és az Alfa Romeo is kihívás elé állított. A McLaren szintént teljesen eltűnt vasárnapra, Piastri Leclerc mögé beragadva a 13. helyen haladt 10 körrel a vége előtt.

Peter Sauber is feltűnt a bokszban, Csou miatt örülhetett, aki a 9. helyért támadta az AlphaTaurit. A két fél meglehetősen kemény összecsapásba kezdett, a kínainak le is kellett mennie a bukótérbe. Eközben a 60. körben Alonso érte utol Strollt, majd rögtön jelezte is a rádión, hogy nem szándékozik megtámadni a lassabb kanadait.

A 62. körben Cunoda 5 másodperc büntetést kapott, ami nagyon rossz hír volt a japánnak, aki ismét az utolsó körökben kerülhet ki a pontzónából, ugyanis Csou mögött Gasly és Leclerc is közel volt hozzá.

A 66 körös futamon tehát végül Verstappen diadalmaskodhatott, aki ezzel az idei ötödik sikerének örülhetett, míg mögötte a két Mercedest intette le a kockás zászló. Ezzel a német gyártó az idei kettős dobogós helyezését könyvelhette el. Perez a 4., Sainz az 5., míg a két Aston Martin a 6. és 7. helyen futott be. 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk ÉLŐ F1-ES KÖZVETÍTÉS: Spanyol Nagydíj - Futam (LIVE)
Következő cikk Russell a 12. helyről a 3. helyre kapaszkodott fel: Remek az autó!

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország