Verstappen előnye mutatja, hogy a McLaren előtt még rengeteg munka áll
A McLaren csapatfőnöke, Andrea Stella szerint Max Verstappen „figyelemreméltó” előnye a Japán Nagydíj időmérő edzésén mutatja, mennyi munka áll még Forma-1-es csapata előtt.
Verstappen nagyjából hat tizedes előnnyel szerezte meg a pole pozíciót a McLaren párosa, Oscar Piastri és Lando Norris előtt. Az, hogy mindkét versenyző az első háromban van, hatalmas eredmény a McLaren számára, Stella ugyanakkor kijózanítónak tartja, mennyivel gyorsabb volt Verstappen a technikás pályán, azt remélve, versenyzői közelebb lesznek a Red Bullokhoz.
„Azt reméltük, hogy erősebbek leszünk, mint Szingapúrban. Nem voltunk benne biztosak, hogy ezzel előlépünk-e a második legjobb csapattá, vagy a Mercedes és a Ferrari velünk egy bolyban lesz-e. Abban biztosak voltunk, hogy a Red Bull lesz a leggyorsabb autó itt a vonalvezetés alapján. Egymásra vetítve a köröket, Verstappen minden sebességtartományban gyorsabb volt, ami elég figyelemreméltó. Ez lesz a mércéje annak, hogy mennyi munka áll még előttünk.”
Hozzátette: „Az igazsághoz hozzátartozik, azt vártam, hogy kicsit közelebb leszünk. A második és harmadik hely jó eredmény a csapatnak, de hat tizedet komoly meló lesz ledolgozni. A maga módján ez kicsit lehoz minket a földre, nem mintha nagyon elszálltunk volna magunktól, de hatalmas mennyiségű aerodinamikai teljesítményt kell még mindig az autóra pakolnunk.”
A McLaren végsebessége Japánban nem tűnt annyira gyengének, mint 2023 korábbi versenyhétvégéin, gyengeségeik a lassú kanyarokban egyértelmű hátrány Szuzuka szűk hajtűkanyarjában és sikánjában:
„Mindkét kanyarban gyengék vagyunk, az egymásra vetített GPS-ek alapján rengeteg versenytársunktól kapunk ott, olyan mechanizmusokban, ahol tudjuk, hogy javulnunk kéne, ez pedig nem volt kellemes meglepetés.”
A McLarennek tehát elsősorban hátrafelé kell majd figyelnie, hogy visszatartsák a két Ferrari, valamint a másik Red Bull, Sergio Perez rohamait, ahelyett, hogy Verstappent próbálnák megverni a győzelemért.
Stella a Mercedest sem írja azért le, hiába csalódást keltő teljesítményük az időmérőn, aminek eredményeként Lewis Hamilton és George Russell több mint egy másodperces lemaradással a hetedik és nyolcadik helyet szerezték meg.
Kizárólag taktikai úton tudjuk támadni Maxot, amennyiben valami módon az első kör végére elé kerülünk. Ha ő marad az élen, akkor annyi tempó van benne, hogy ez nem a mi versenyünk lesz, legalábbis mi nem leszünk számára akadály.”
„A Ferrarival és a Mercedesszel egyértelműen versenyben vagyunk. A Mercedes a gumik kezelésében jobb nálunk, szóval hiába nem voltak ma olyan jók, mint vártam őket, így is könnyedén a játékban lehetnek holnap.”
Ami Verstappen megelőzését illeti az első körben, Norrisnak van egy "érdekes" taktikája erre.
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.