Verstappen elmondta, min múlhat a Red Bull szezonjának sikeressége

Max Verstappen szerint az előttünk álló 2021-es szezonban a Red Bullnak meg kell találnia a módját annak, hogy pótolja a szabályváltozások miatt elvesztett leszorítóerőt. A holland szerint ha ez sikerül, veszélyesek lehetnek a Mercedesre.

Max Verstappen, Red Bull Racing, 1st position, in the Press Conference

Fotót készítette: Andy Hone / Motorsport Images

A Red Bullnak 2020-ban sokáig tartott, mire megértette autóját, az RB16-ot. A csapat a téli tesztek során módosított az autó orrán, miután Christian Horner szerint az komoly fejtörést okozott számukra.

A nehézségek ellenére a Red Bull konstruktőri második helye a Mercedes mögött egy pillanatig sem forgott veszélyben, Max Verstappen pedig nem sokkal maradt el az egyéni világbajnokság második helyén végző Valtteri Bottas mögött.

Még több F1 hír:

Mivel a 2021-es autó, a RB16B mintegy 60%-ban a tavalyi autó lesz, a csapat télen elsősorban az aerodinamikai fejlesztésekre fog koncentrálni. Igaz, a zsetonrendszernek köszönhetően csak korlátozott mértékben változtathatnak.

„A legfontosabb, hogy a padlólemeznél visszaszerezzük a leszorítóerőt” – mondta elsődleges téli feladatukról Max Verstappen a GPFans Globalnak.

„A legjobb tudásunk szerint fogunk eljárni ezzel kapcsolatban. Versenyképesek leszünk.”

„Tavaly sokat tanultunk az autónkról, amin idén csak apróbb módosításokat kell majd végrehajtanunk.”

„A zsetonrendszer miatt nem hajthatunk végre mindent, amit szeretnénk, de jók az esélyeink. Természetesen már 2022-re is készülünk.”

A holland a szabályváltozásokkal kapcsolatban elmondta, reméli, általuk élvezetesebb versenyeket láthatunk majd.

„Reméljük, az új szabályokkal jobbak lesznek a versenyek. A mostani autókkal rendkívül nehéz követni a másikat. Volt néhány szórakoztató versenyünk, de szerintem jobb lenne a helyzet olyan autókkal, melyek közelről követik egymást” – fogalmazott Verstappen.

A Ferrari bízik Leclerc vezetői készségeiben 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Norris eleinte nehezen értette meg a McLarenjét
Következő cikk Hosszú idő után újra Ausztráliában avathatunk világbajnokot?

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország