Verstappen elmondta, mely bajnoki címe a legkedvesebb számára
Max Verstappen idén sorozatban harmadszor nyerte meg a Forma-1 világbajnoki címét. A Red Bull Racing holland versenyzője nemrég összehasonlította a három évet egymással.
Miután Max Verstappen tíz futamgyőzelmet követően bebiztosította bajnoki címét a 2021-es szezonban a Red Bull versenyzője azonnal azon kezdett dolgozni, hogy megvédje azt, sikerrel, 2022-ben ugyanis a 22 versenyből 15 alkalommal végzett az első helyen. Ez azonban nem volt elég neki.
Idén még rá tudott tenni egy lapáttal és a 22 versenyből 19-et nyert meg, ráadásul még a hat sprintből is be tudott húzni négyet. Emellett még kétszer a második helyen zárt és csak Szingapúrban kellett megelégednie az ötödik pozícióval.
Ez volt az egyetlen futam, ahol nem a Red Bull valamelyik pilótája győzött, Carlos Sainz örülhetett, Szaúd-Arábiában és Bakuban pedig Verstappen csapattársa, Sergio Perez diadalmaskodott, aki végül a második helyen végzett a bajnokságban, de kevesebb mint feleannyi ponttal, mint csapattársa.
Amikor a Blick azt kérdezte tőle, mely bajnoki címét tartja a legjobbnak, összehasonlításba kezdett: „Az emberek a legtöbbet a 2021-es szezon utolsó versenyéről beszélnek, de szerintem a szezon során szokta az ember megnyerni a bajnokságot.”
A 2022-es győzelem sem volt sima, legalábbis azt illetően, hogy volt némi kavarodás a kiosztott pontok mennyiségével kapcsolatban, de végül kiderült, hogy a holland sikerrel megvédte a címét: „Ott is egy pár percig eltartott, míg rájöttünk, hogy amúgy megnyertem a címet.”
„De ezek a dolgok nem számítanak nekem. Minden verseny után megvizsgálom a teljesítményemet és nem csak a saját teljesítményemet, de azt is, hogy mit csináltam a pályán kívül, hogy hogyan sikerültek a beállítások.”
„Ezért gondolom azt, hogy az idei volt a legjobb évem teljesítmény terén. Az első bajnoki cím volt a legdrámaibb, a középső bajnoki címem pedig... Hát, az a középső bajnoki címem” – mondta a maga stílusában a háromszoros világbajnok.
Verstappen honfitársa, Christijan Albers mindeközben arról beszélt, hogy szerinte csak egy versenyző érhet fel a Red Bull pilótájához.
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.