Verstappen: négy cím jó lenne, mire 30 éves leszek

megosztás
hozzászólás
Verstappen: négy cím jó lenne, mire 30 éves leszek
2018. szept. 30. 9:49

Max Verstappen elmondta, milyen tervekkel kalkulál az elkövetkező évekre, és az a célja, hogy nagyjából négy címet zsebeljen be 30 éves korára. A Red Bull versenyzője azzal számol, hogy két év alatt összeáll a szükséges csomag.

Verstappen az Orosz Nagydíj futamnapján ünnepli 21. születésnapját, és már négy éve annak, hogy debütált az F1-ben. A Sky Sports arról kérdezte a hollandot, hogy mit kíván elérni 30 éves korára, ami 2027-ben esedékes.

„Remélhetőleg két éven belül összeáll a teljes csomag”- kezdte Verstappen. „Addigra többé-kevésbé 23 éves leszek, tehát akkor még lesz további hat-hét évem, hogy bajnokságokat nyerjek. Tehát remélhetőleg négy körül lesz a címek száma. Remélem, összejön - ez szép lenne.”

Még több F1 hír:

Verstappennek 2020 végéig van ideje arra, hogy ő legyen a sport legfiatalabb világbajnoka, amit jelenleg Vettel mondhat el magáról.

„Nagyon gyorsan eltelt”- mondta az utóbbi évekről. „Olyan érzés, mintha az F3 már nagyon rég lett volna. Elég nehéz felidézni az F3-as szezont (2014-ből), a pontos részleteket. Ez a negyedik szezonom az F1-ben, nagyon gyorsan eltelt, és még csak 21 vagyok.”

Többek között Hamilton is elismerően szokott beszélni róla, de Verstappent nem hatja meg mindez, persze azért jól esik neki az ilyesmi.

„Mindig jó és kellemes az ilyen, de legvégül mindig magamra koncentrálok. Természetesen jó, ha mások mondják. Lewis mindig is nagyon kedves volt velem, cool srác, és megérdemli, ahol jelenleg tart karrierjében. Mindenekelőtt nagyon tehetséges, de keményen dolgozik, hogy elérje az eredményeket”- viszonozta a szép szavakat.

Következő Forma-1 cikk
Rengeteg kép az Orosz Nagydíj szombati napjáról: újra domináns a Mercedes

Előző cikk

Rengeteg kép az Orosz Nagydíj szombati napjáról: újra domináns a Mercedes

Következő cikk

Virtuális halós pályabejáró videó az Orosz Nagydíjról

Virtuális halós pályabejáró videó az Orosz Nagydíjról

Cikk részletei:

Sorozat Forma-1
Versenyzők Max Verstappen Vásárlás
Csapatok Red Bull Racing Vásárlás
Cikk típusa Hírek