Forma-1 Japán Nagydíj

Verstappen elég viccesnek tartotta a vb-győzelem körül kialakult pontzavart

Bizarr körülmények között avatták kétszeres világbajnokká Max Verstappent Szuzukában. A holland megnyerte a Japán Nagydíjat és a futamgyőzelemért végül nem csökkentett, hanem teljes pontszámot kapott.

World Champion Max Verstappen, Red Bull Racing

Alighanem az elmúlt évek egyik legfurcsább bajnokavatására került sor a Forma-1-es Japán Nagydíjon. Max Verstappen csak a leintést követő interjú során tudta meg, hogy valójában világbajnok lett, mivel a legtöbb úgy számoltak, hogy csökkentett pontszámot osztanak.

A címvédőnek nyolc ponttal kellett többet szereznie Charles Leclerc-nél, és hat egységgel többet csapattársánál, Sergio Pereznél, hogy matematikailag is biztossá váljon végső sikere.

A Ferrari versenyzője a második helyen haladt, amikor az utolsó körben a célegyenesre fordulva átvágott egy kanyart, ezzel jogosulatlan előnyre téve szert az üldöző Perezzel szemben.

Leclerc a leintést követően öt másodperces időbüntetést kapott, így a hivatalos végeredmény értelmében a harmadik lett, ám még így sem "járult volna hozzá" Verstappen bajnoki címéhez, amennyiben nem osztanak teljes pontszámokat.

Még több F1 hír:

Bár a mezőny csupán a versenytáv 52 százalékát teljesítette, ami a szabályok szerint a futamgyőzelem mindössze 13 pontot jelentett volna a Red Bull világbajnokának, és csak hét ponttal szerzett volna többet Leclerc-nél, de az FIA másképpen értelmezte a szabályt.

„A verseny alatt fogalmam sem volt, hogyan fognak dönteni a pontokkal kapcsolatban. A fő célunk az volt, hogy megnyerjem a versenyt és miután áthaladtam a célvonalon, úgy voltam vele, hogy oké, ez egy csodálatos verseny volt, jó pontokat szereztem, de még nem vagyok világbajnok“ - mondta a immáron kétszeres vb-győztes.

„Amikor a verseny után interjút adtam, akkor hirtelen a szerelőim elkezdtek eszméletlenül örülni, én pedig nem tudtam, hogy mi folyik itt. Aztán rájöttem, hogy Charles helyett Checo lett a második, de még mindig nem tudtam, hogy teljes pontszámot kaptunk-e, vagy sem.“

 

„Az FIA képviselője jött oda hozzám és ő tájékoztatott arról, hogy világbajnok vagyok, így aztán ünnepeltünk, de ekkor az emberek azt mondták nekem, hogy még mindig hiányzik egy pont. Ez egy kicsit furcsa volt“ - magyarázta Verstappen.

„Hogy őszinte legyek, nem bánom, hogy ilyen zavarosan alakultak a dolgok, tulajdonképpen elég viccesnek találom. Amikor áthaladtam a célvonalon, a teljes pontszámmal sem lettem volna világbajnok, ha Charlest nem büntetik meg“ - fogalmazott a holland.

A kavarodás után többen is arról beszéltek, hogy a jövőben szükség lehet a szabályok felülvizsgálatára. „Úgy gondolom, ha nem fogalmazunk meg pontosan egy szabályt, az nem jó. Ha túl sok szabályt írunk, az sem ideális. Nehéz megtalálni a középutat“ - vélekedett Verstappen.

Hivatalos: megbüntették Gaslyt a gyorshajtásáért, miközben egy daruskocsi volt a pályán!

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Az FIA vizsgálatot indít a szuzukai daruskocsis incidens miatt
Következő cikk Vettel: olyan szintre hoztuk fel az autót, ahol még nem is kellene tartania

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország