Verstappen elárulta, mikor szállna ki a Forma-1-ből
A regnáló világbajnok szerint, amikor már nem húzza fel magát a volán mögött és nem reagál bizonyos szituációkban indulatosan a csapatrádión keresztül, az fogja jelezni számára, hogy már nem érdekli a Forma-1.
Erről azután beszélt, hogy arról kérdezték a sajtó munkatársai az Osztrák Nagydíj után, dolgozott-e már pszichológussal, vagy beszélt-e Helmut Markóval, a csapat tanácsadójával annak érdekében, hogy a lehető legnyugodtabb maradjon a volán mögött.
Mindez azért került szóba, mert a spielbergi futam előtt derült ki, hogy külön pszichológust kell alkalmazni Cunoda Júki mellé, ugyanis a japánnak meglehetősen sokszor gurul el a gyógyszer és káromkodik vezetés közben, ami negatívan hat a teljesítményére.
Verstappen saját magával kapcsolatban elmondta, amikor frusztrációjának ad hangot a rádióban, az soha nem hat negatívan arra, ahogy vezet, ezért nem is ült még le pszichológussal beszélgetni.
„Nem dolgoztam még senkivel együtt, de az évek során azért az ember visszatekint, mit tudna jobban csinálni, nem igaz? Nem hiszem, hogy az segít a csapatnak, ha feldúltan érkezel meg egy edzésre, vagy bármilyen más eseményre, mert ez mindenkit nyugtalanná tesz" - vélekedett a holland.
„Persze, néha én is ideges vagyok a rádióban, de nem hiszem, hogy ez befolyásolja a teljesítményemet. Ilyesmi akkor szokott történni, ha nem mennek jól a dolgok, valamit rosszul hajt végre a csapat, vagy ha adódik valami problémám" - folytatta a világbajnoki címvédő.
Verstappen azt is hozzátette, ha ez a természetes frusztráció valaha is megszűnik, az azt fogja jelezni számára, hogy a sportágban töltött ideje a végéhez közeledik. "Azt hiszem, ha eljön az a nap, amikor már nem idegeskedem ezek miatt, akkor már nem fog érdekelni eléggé a sport" - fogalmazott.
„Ez nem befolyásolja a verseny közben nyújtott teljesítményemet, de természetesen az egész hétvége során úgy dolgozol, hogy megpróbálsz a lehető legnyugodtabb lenni. Van, aki nyugodtabb személyiség, van, aki robbanékonyabb, de ezeken a dolgokon mindig lehet dolgozni" - tette hozzá Verstappen.
Kiss Norbi kiakadt, majd hatalmasat versenyzett a Nürburgringen
Izgalmas versenyt hozott az endurance világbajnokság monzai hatórás futama, nézzétek meg az összefoglalóját!
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.