Verstappen egykori csapatfőnöke nem cserélné le Perezt senkire
Franz Tost határozottan azon az állásponton van, hogy a Red Bullnál jelenleg tökéletes egyensúly uralkodik, így nem látja indokoltnak Sergio Perez eltávolítását a csapattól.
Soha nem látott pontkülönbség alakult ki csapaton belül Max Verstappen és Sergio Perez között, hiszen míg előbbi versenyző 19 győzelmet szerzett idén, addig a szezon során folyamatosan küszködő mexikóinak be kellett érnie kettő sikerrel.
Sok kritika érte Perezt, főleg a szezon második felében, hiszen számos vezetői hibát bemutatva még a dobogóra sem nagyon tudott odaérni, az időmérőkön pedig megsemmisítő vereséget szenvedett a hollandtól. Verstappen egykori csapatfőnöke azonban úgy látja, minden rendben van a Red Bullnál.
„Nem számít, ki van Max Verstappen mellett, mivel szerintem egyszerűen ő a leggyorsabb [az F1-ben]” – jelentette ki Tost a RacingNews365.com-nak adott interjújában, majd arra is kitért, hogy a Red Bull mindig mindent meg akar nyerni.
„Ez a csapatfilozófiától függ. A Red Bull Racing meg akarja nyerni a versenyzői és a konstruktőri bajnokságot is, és akkor meg kell találni a lehető legjobb kombinációt. Szerintem a mostani kombinációjuk nagyon jó, mert Max egyértelműen a csapat vezére. Gyorsabb, mint Perez.”
Sokakkal ellentétben az idény végén leköszönő Tost nem cserélné le senkire a mexikói pilótát, ugyanis arra elégnek tartja Perezt, hogy a Red Bull behúzza a konstruktőri bajnoki címet, Verstappent pedig nem zavarja az elsőséges megszerzésében.
„De Perez elég gyors ahhoz, hogy a második helyen végezzen a bajnokságban, ők [a Red Bull] pedig így megnyerik a konstruktőri bajnokságot. Szóval mit akarsz még? Békét kell teremteniük a csapatban, mert egyértelmű, hogy ki dominál.”
Eközben a kétszeres finn világbajnok elárulta, hogy Max Verstappent vagy Lewis Hamiltont választaná-e maga mellé csapattársnak a karrierje csúcsán…
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.