Verstappen egyértelműen fogalmazott: a legjobb teljesítményt kell nyújtanunk

Max Verstappen eddig 18 versenyt nyert F1-es karrierje során, ebből kettőt pedig Mexikóban (2017, 2018). A világbajnoki pontverseny éllovasa hiszi, hogy az autója idén is gyors lesz ezen a helyszínen.

Max Verstappen, Red Bull Racing, 1st position, in the Press Conference

Fotót készítette: FIA

Az Amerikai Nagydíjon elért remek sikerével a holland ismét egy picit nagyobb előnyre tett szert, de hátradőlnie persze nem szabad. Most azonban két olyan pálya következik, amelyek elméletben a bikások autójának kedveznek.

„Természetesen csodálatos érzés volt a pódium tetején állni Austinban. Az azt megelőző versenyek nehezek voltak, mivel Monzában történt a baleset, Oroszországban pedig motorbüntetésünk volt. Párszor pedig nem volt meg a kellő szerencsénk sem.”

„Szóval emiatt volt még jobb ott állni a dobogón, ráadásul Sergióval együtt. Annak örültem a legjobban, hogy jó tempót tudtunk mutatni Amerikában, és szeretnénk ezt a lendületet továbbvinni Mexikóba is, ahol a korábbi években jól mentünk.”

Még több F1 hír:

„Szép emlékekkel térek vissza Mexikóvárosba. Annak is örülök, hogy ismét az elképesztő mexikói nézősereg előtt versenyezhetünk majd. Most még jobban fognak minket ünnepelni, mert Checo nálunk vezet. Tényleg hiszem, hogy erősek leszünk ezen a pályán.”

Már csak öt verseny maradt 2021-ből, de még következik egy triplahétvége, ezért mindennél fontosabb lesz, hogy a csapatok és versenyzők figyelme se lankadjon, mert még minden nyitott mindkét bajnokságban. „Tudom, hogy ezek a triplázások fárasztóak, de ugyanakkor izgalmasak is.”

„Kulcsfontosságú lesz, hogy a legjobb teljesítményt nyújtsuk minden alkalommal ebben a három fordulóban, és ki kell használni a lehetőségeket. Katar pedig új helyszín lesz mindannyiunk számára, de már várom. Mindig érdekes olyan pályán menni, ahol még sosem járt korábban a Forma–1.”

Milyen időjárás fogadja majd a mezőnyt Mexikóban?

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Glock: „A Mercedes már nem tud teljes mértékben támaszkodni Bottasra”
Következő cikk Perez tudja: a Red Bullt is nyomasztja a „trükkös” mexikói csapatutasítás kérdése

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország