Verstappen: Egyedül vagyok a Mercedesek elleni harcban…

A Red Bull-pilóta Max Verstappen sajnálja, hogy a Mercedes simán meg tudta lépni a plusz egy bokszkiállást, és azt mondta, egyedül van ebben a harcban – Sergio Perez végül az ötödik helyen ért célba.

Verstappen: Egyedül vagyok a Mercedesek elleni harcban…

Max Verstappen hiába vette át a vezetést a Spanyol Nagydíj rajtjánál, ezt végül nem tudta győzelemre váltani, ugyanis Lewis Hamilton a frissebb gumikon „levadászta” a hollandot a verseny végén.

A futamot követően a világbajnoki második helyezett a rajtjáról és a bátor manőveréről beszélt, majd kitért arra is, hogy egyedül van a Mercedes elleni csatában – Sergio Perez a 8. helyről rajtolt, sokáig a 6. helyen haladt, végül a 10 pontot érő 5. pozícióban ért célba.

Még több F1 hír:

„A rajt rendben volt, minden tökéletesen ment. Természetesen az jön ki elsőnek abból a kanyarból, aki később fékez, én megpróbáltam, mert tudtam, hogy máskülönben nagyon nehéz dolgom lenne. Minden tőlem telhetőt megtettem, hogy elöl maradjak, de nem voltunk elég gyorsak ma” – kezdte a Ziggo Sportnak adott interjúját.

„Kalkulált kockázat volt az előzési manőverem az elején. Keményen mentem be a kanyarba, aztán egy bizonyos ponton fel kell adnod a pozíciód, ha külső íven vagy. Tehát ahogy mondtam, mindent megtettem, amit csak tudtam, de lassabbak voltunk a Mercedeseknél, és jobban koptak az abroncsaink.”

„Ráadásul egyedül vagyok ebben a harcban. A Mercedesek könnyen ki tudtak jönni másodszor is, mivel nagy űr volt mögöttük. Természetesen ez sem segített” – folytatta a holland.

 

Ezt követően a Ziggo Sport riportere megkérdezte Verstappentől, hogy szerinte jobban kellene-e teljesítenie Pereznek, amire így válaszolt.

„Akkor legalább nem tudták volna ilyen könnyen kihozni még egyszer az autóikat, és aztán a végén az döntött volna, hogy kinek vannak jobb állapotban a gumijai. De ez van…”

Hamilton: Megérte kockáztatnunk a győzelemért!

megosztás
hozzászólás
Meglepett Red Bull: Verstappen teljesen váratlanul jött ki a kerékcserére

Előző cikk

Meglepett Red Bull: Verstappen teljesen váratlanul jött ki a kerékcserére

Következő cikk

Marko: ezért nem hoztuk ki hamarabb Verstappent a lágy gumikért

Marko: ezért nem hoztuk ki hamarabb Verstappent a lágy gumikért
Hozzászólások betöltése