Verstappen egy Haast is a pole-ba tudna vinni Marko szerint
A Red Bull sportszakmai tanácsadója, Helmut Marko szerint Max Verstappen a megfelelő körülmények között a rosszabb Forma-1-es autókat is sikerre tudná vinni.
Max Verstappen uralja a Forma-1 2023-as szezonját, az első 12 versenyből 10 az ő győzelmével zárult, ráadásul éppen egy nyolc futam óta tartó győzelmi sorozatot ápolgat, aminél hosszabbat csak Sebastian Vettel ért el előtte.
A német pilóta 2013 végén nyert meg sorozatban kilenc versenyt, ilyenkor pedig mindig felvetődik a kérdés, ez most a pilóta vagy az autó érdeme? A Motorsport-Total.comnak nyilatkozó Helmut Marko szerint a válasz egyértelmű:
„Max minden autóban a maga ligájában vezetne. A 2020-as Maxot össze sem lehet hasonlítani a 2023-assal, csak a nevük egyezik. Hihetetlen önbizalma van. Számomra a versenyek követésében mindig Hamilton volt az etalon, ahogy a gumikra vigyázott. Ma már Max is felér vele, sőt, talán jobb is nála. Hihetetlen, milyen érett lett mára.”
Emiatt Marko biztos benne, hogy Verstappen gyengébb autókban is jó eredményeket érne el, különösen az időmérőkön okozhatna hatalmas meglepetéseket. Mindezt azután, hogy Belgiumban, a száradó pályán közel egy másodpercet vert a mezőnyre: „Ilyen körülmények között még egy AlphaTaurit, vagy az amúgy az időmérőkre kihegyezett Haast is a pole-ba tudná vinni.”
Hosszútávon azonban a tanácsadó szerint ez nem tenné boldoggá a hollandot: „Az már más kérdés, hogy mennyi ideig bírna szenvedni egy AlphaTauriban. Max nem olyan, mint a többi versenyző. Egy napon odajönne hozzánk és azt mondaná, hogy köszi, de ebből elég volt.”
Verstappen maga mindeközben arról nyilatkozott, meglepte-e Lando Norris formája.
Oszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.
Legjobb hozzászólások