Verstappen édesapja szerint Massának a kora a legnagyobb problémája!

Verstappen édesapja szerint Massának a kora a legnagyobb problémája!

Jos Verstappen védelmébe vette a 17 éves fiát. Szerinte nem kellene őt hibáztatni, mert ilyen balesetek megtörténnek, Massa pedig jobb lenne, ha a saját dolgával törődne...

Verstappen monacói balesete körül kialakult vita tovább folytatódik. Először Massa mondta ki, hogy Verstappen még túl fiatal, és emiatt okozott balesetet, majd a csütörtöki sajtótájékoztatón Massa és Verstappen össze is szólalkoztak. Később Romain Grosjean követelte a bocsánatkérést a fiatal hollandtól. Ezek után Jos Verstappen, az apa is megszólalt.

„Sok mindent hallhattunk Max monacói balesetéről. Nagyszerű hétvégét futott, melyen a legjobbját nyújtotta, rendkívüli előzésekkel. Aztán jött a baleset, de a legfontosabb, hogy jól ment, és hogy jól van. Minden más lényegtelen, különösen Massa kritikája.” – mondta a holland apuka a De Telegraafnak.

„Ez tipikus Massa. Mindig panaszkodik valamiért, de szerintem csak attól fél, hogy elveszti a helyét a Forma-1-ben. 34 éves és a karrierje végéhez közeledik. Ebben az értelemben a kora a legnagyobb problémája, nem Max.”

„Szerintem Massa túl hamar mondott véleményt a balesetről. Nehéz megítélni, ha nem férhetsz hozzá az adatokhoz. Tudom, hogy Max később fékezett, mint egy körrel korábban. Ezek a dolgok azonban megtörténnek.” – zárta védőbeszédét Jos Verstappen.

//

Irvine: "Ha Hamilton hibázik, akkor menjen neki valaminek, vagy ragadjon a kavicságyban!" fotó:dppi

Posted by www.f1-live.hu on Friday, June 5, 2015

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Felipe Massa , Jos Verstappen
Cikk típusa BRÉKING