Verstappen édesapja finoman tudatta Perezzel, mit gondol a győzelméről

Sergio Perez győzelmével zárult a múlt hétvégi Szaúd-arábiai Nagydíj, azt viszont már sosem tudjuk meg, hogyan alakult volna az eredmény, ha Max Verstappennek nem a 15. helyről kell felzárkóznia. A holland édesapjának azért lenne egy tippje…

Sergio Perez, Red Bull Racing, 1st position, on the podium

Fotót készítette: Glenn Dunbar / Motorsport Images

Perez a pole pozícióból rajtolva tudott győzni Dzsiddában, ezzel pedig megszerezte pályafutása ötödik sikerét. A leintést követően látni lehetett, hogy miközben a mexikói önfeledten ünnepelt a csapattagokkal, a versenyt a helyszínen megtekintő Jos Verstappen már kevésbé volt örömteli hangulatban.

Ennek persze részben érthető okai voltak, azóta pedig Jos a Formule1.nl-nek mondta el gondolatait, és tulajdonképpen a helyére tette Perezt. „Természetesen mindannyian nyerni akarunk. Ma azonban ez nem volt lehetséges. Ehhez túl kicsi volt a sebességkülönbség.”

„Perez nem gyakran kap ilyen esélyt, amit ő is tud, szóval ilyenkor mindent belead” – magyarázta idősebb Verstappen, nyilván arra utalva, hogy a mexikóinak most könnyebb dolga volt, mert a fia az időmérős technikai hibája után hátrányból volt kénytelen indulni.

„Csalódást keltő volt számunkra a kvalifikáció. Puszta balszerencse, de ebbe kár belemenni. Tudjuk, mi történt. Máskülönben Max simán pole pozíciót szerzett volna, és akkor a futam is valamivel könnyebb lett volna, mert ahogyan számítottunk rá, itt elég nehéz az előzés.”

„Sok a hosszú kanyar ezen a pályán, így nehéz különbséget kiautózni. Ahhoz keményebb pályák és több kanyar szükséges.” Ami a Red Bull formáját illeti, Jos szerint is remek helyzetben vannak jelenleg.

„Úgy tűnik, dominánsak leszünk. Látszik, milyen gyorsan elhúztak: egy másodperccel voltak gyorsabbak. Be lehet ezt hozni idén? Nem tudom. És nem arról van szó, hogy mi egyhelyben toporgunk, igaz? Mi is készülünk fejlesztésekkel.”

A F1-es kommentátor szerint viszont Perez Dzsiddában mutatott remek tempója még Verstappen szurkolóit is váratlanul érhette.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Kiderült, ki fogja játszani Sennát a pilótáról készülő új sorozatban
Következő cikk Mercedes: Melbourne-ben dobogósok lehetünk!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország