BRÉKING

Verstappen édesanyja: „Ez volt a fiam első győzelme, de sok fogja követni…”

Max Verstappen édesanyja sem bírta könnyek nélkül, akárcsak a nagypapa, aki szintén rendkívül büszke a Red Bull holland versenyzőjére.

Nemrég Max még a Toro Rosso versenyzője volt, majd jött a nagy lehetőség a Red Bulltól és a Spanyol Nagydíjon már Daniel Ricciardo csapattársa volt.

Verstappen számára igazi kihívás volt a barcelonai hétvége, hiszen ezelőtt nem próbálhatta ki az autót, csak virtuális körülmények között, miközben a rendszerek és a beállítások is eltérőek a Toro Rossóhoz képest.

Ennek ellenére a 18 esztendős pilóta szenzációsan ment és rögtön megnyerte a versenyt a katalán ringen. A helyszínen ott volt Max édesanyja is, aki könnyekben tört ki, miután láthatta a fia diadalát.

„Most a világ legboldogabb anyukája vagyok. Hihetetlen és irreális, amit ma Max csinált. Még nem beszéltem vele. Ez volt az első győzelme, amit sok fog még követni.” – idézte a büszke anyukát (Sophie Kumpen) az F1Today.net.

A nagypapát, Paul Kumpent szintén megszólaltatták, aki elmondta, a verseny ideje alatt ő is sokat sírt, és szinte képtelen volt abbahagyni.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Verstappen tudja, a Mercedes kiesése sokat segített, de ezt a futamot ő nyerte meg
Következő cikk Mercedes: ennek semmi köze a 2014-es Belga Nagydíjhoz

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország