Verstappen szólt Albonnak, kapaszkodjon, mert jön Szuzuka

A Red Bull versenyzői nagyon várják a Japán nagydíjat, amely minden évben különleges a pálya vonalvezetése és a szurkolók elképesztő, odaadó rajongása miatt. Idén már Alexander Albon is részesülhet ebből.

Alexander Albon, Red Bull Racing

Alexander Albon, Red Bull Racing

Andrew Hone / Motorsport Images

Alexander Albon számára természetesen még sok újat tartogat az F1, a Red Bull újonca idén így is nagyot lépett előre, hiszen az évet a Toro Rossóban kezdte, a nyáron aztán egy másik csapatba került. Emellett egy sor újdonságot kellett már így is megszokjon a thai versenyző, aki társai beszámolójából tudja, hogy Japánban különleges esemény versenyautóba ülni.

A japán szurkolók odaadó szeretete a motorsportok iránt ismert, ám Albon idén először találkozhat a távol-keletiek túláradó rajongásával. "A szurkolók oldalán őrület lesz. Voltunk ott az év elején, még Melbourne előtt, hihetetlen volt. Még soha nem láttam ilyet, és Max Verstappen és Pierre Gasly mesélték, hogy ami Szuzukában van, az semmihez sem hasonlítható. Meglátjuk. Az autó jól néz ki, kemény volt Szingapúr, de ez még nem mutatja, hogy ez vár ránk később is" - mondta Albon, aki kemény szuzukai hétvégére számít.

 

"Az első szabadedzés nem lesz könnyű, és abból kell majd építkezni. A pálya tetszik, ezt a pályát várom a legjobban az év során, mert ez tisztán versenyzői pályának tűnik, nincs bukótér, kavicságy. Izgalmas lesz látni. A nyaknak viszont nyilvánvalóan nagyon fájdalmas lesz" - vélekedett Albon.

Max Verstappen ugyanakkor már rutinos tagja az F1-nek, Szuzuka sem nyújt már újdonságot a számára. "Meglátjuk, lesz-e esélyünk nyerni, de azt gondolom, hogy sokan arra sem számítottak, hogy ennyit elérünk, amit eddig, és én csak azt remélem, hogy rengeteg rajongó fog kilátogatni a pályára. Az ő zászlójuk piros-fehér, de gyakran látom, hogy hordják a narancssárgát is" - utalt a hollandok színére Verstappen.

A holland klasszis pedig csak jót mondhatott Szuzukáról Albonnak is. "Ez az egyik kedvencem, és mindig is kiemelkedően fontos lesz a számomra, mert itt mutatkoztam be egy pénteki edzésen. Ez egy valódi versenyző pálya, az első szektor elképesztő gyors, szóval ott mindig jó vezetni" - jelentette ki a holland.


Ekkor Lewis Hamilton még a McLarennek versenyzett. A brit világbajnokot az MP4-24 volánja mögött nézhetünk meg a 2009-es idény előtt, ami sok új változást hozott. A másik autóban Heikki Kovalainen ült.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Sainz elismerte, nehéz időket élt meg a Renault-nál, de nem Hulk miatt
Következő cikk Versenyen edzett F1-es szakemberekre lenne szükség?

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország