Forma-1 Olasz Nagydíj

Verstappen csak hajszállal maradt le a pole-ról, de a futamgyőzelem a célja

A Red Bull holland versenyzője, Max Verstappen csupán 13 ezreddel végzett a pole pozíciót szerző Carlos Sainz mögött, ami ugyan csalódást keltő lehet számára, de a kétszeres bajnok tisztában van azzal, hogy vasárnap övék lehet a jobb versenyautó.

Max Verstappen, Red Bull Racing RB19

Az idei szezonban Verstappen számít az időmérők királyának is, Olaszországban viszont már a szabadedzések eredménye alapján látszódott, hogy rendkívül kemény küzdelem lehet azért az első rajtkockáért.

A végén szerencsére nem kellett csalódnunk, hiszen az első hármast csak századok választották el egymástól. Ami pedig Verstappent illeti, ő többnyire elégedetten értékelte a napját, miközben pontosan tudja, hogy a versenyen ő számít majd az első számú esélyesnek.

„Nem volt ez rossz. Sikerült előrelépnünk tegnaphoz képest. Látni lehetett, hogy az időmérő minden egyes szakasza szoros volt. Örülök a második helynek. Holnap megpróbáljuk majd megnyerni a futamot, mivel általában a versenyen jobb az autónk. Először viszont élvezzük ki a mai napot, aztán majd koncentrálhatunk a holnapira.”

A holnapi futamnak több szempontból is nagy lesz a tétje. A Ferrari az idei legjobb esélyét kapta eddig egy győzelemre, miközben a Red Bullnál és Verstappennél a veretlenségi sorozat forog kockán, így mindenképpen komoly izgalmaknak nézünk elébe.

Ha lemaradtál volna az izgalmas kvalifikáció legfontosabb eseményeiről, itt pótolhatod őket.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Leclerc a 3. helye után: Kettős siker a cél vasárnapra!
Következő cikk Carlos Sainz: Libabőrös vagyok, ez a legjobb érzés, amit versenyzőként átélhetsz!

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország Magyarország