Verstappen: örülök ennek a második helynek is

A mai versenyen nem igazán volt kérdés egy pillanatig sem, hogy ki lesz a futamgyőztes. Lewis Hamilton simán kontrollálta a versenyt, így Max Verstappennek a rajt után megszerzett második hely megtartása volt most a legtöbb.

Max Verstappen, Red Bull Racing RB16

Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images

A holland jobb rajtjának köszönhetően megelőzte Bottast, aki elé egy ideig még Lance Stroll is bekerült. Ezek után egy viszonylag nyugodt futam bontakozott ki, és Verstappen igazából csak a pozícióját igyekezett tartani, ami sikerült is neki a futam végéig.

Bár a nagy meleg miatt azt gondolhattuk, hogy a Red Bullnak ismét lesz esélye megszorongatni a Mercedeseket, ezúttal azonban nem volt ellenszer, és gumikezelésben sem voltak erősebbek náluk. Verstappennek csupán az első etap jelentett némi fejtörést, amikor a lágyakon kicsit jobban szenvedett már az etap vége felé, és ezt többször versenymérnöke tudtára is adta.

Még több F1 hír:

A holland a leintést követően azért elégedetten nyilatkozott, hiszen sikerült a maximumot kihoznia ebből a versenyből, és elválasztotta a két Mercedest. „Ez volt ma a lehető legjobb eredmény?” – kérdezte Martin Brundle a futam utáni interjúban a hollandot.

„Igen. Az, hogy ma befértünk kettejük közé, nagyon jó számunkra. Egyértelműen nem volt olyan tempónk, mint Lewisnak, szóval igazán boldog vagyok a második hellyel. A rajtnál fontos volt, hogy megelőztem Valtterit, és onnantól csak a saját tempómat próbáltam futni.” Ezt egyébként a futam során is hangsúlyozta, amikor mérnökének picit talán idegesen elmondta, hogy inkább a saját versenyükkel törődjenek, és ne azzal, hogy mit mennek a csillagosok.

Verstappen nem igazán érezte veszélyben a megszerzett pozícióját, miután Bottas is kiállt második kerékcseréjére. „Egy kicsivel többet vártam, de utána az etap során már elég hamar elégedett voltam a gumikkal, Bottas pedig nem igazán közeledett. Ezek után már magabiztos voltam végig” – mondta Verstappen.

A Red Bull-pilóta azt is kiemelte, hogy érkeznek még fejlesztések az év későbbi szakaszára, és próbálnak fejlődni a jövőben is. Viszont azt is tudja, hogy az ellenfelek sem alszanak, ezért majd kiderül, hogy mire mennek a Mercedesek ellen Belgiumtól.


Heroes: Törékenység, Felipe Massa

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Hamilton egy újabb lépéssel közelebb Schumacher rekordjaihoz
Következő cikk Bottas: a rajt volt a kulcspillanat ma

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország