Forma-1 Las Vegas-i Nagydíj

Verstappen beszólt Wolffnak: „Pont ezt vártam tőle...”

A Red Bull versenyzője, Max Verstappen sem ért egyet a Mercedes-csapatfőnök Toto Wolff tegnapi nyilatkozatával: szerinte az osztrák másképp beszélne, ha a Mercedes sérült volna meg tegnap.

Max Verstappen, Red Bull Racing

A tegnapi nap Las Vegasban Carlos Sainz balesetével indult, miután egy fellazult csatornafedélre hajtott a spanyol pilóta, és ebből a videóból jól látszik, mekkorát kapott az autó.

A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff viszont megosztó nyilatkozatot adott a témában, többek között azt is elmondta, hogy holnapra már senki nem fog emlékezni erre, és hogy egyébként sem nézte senki Európában a szabadedzést.

Az osztrák azt is hozzátette, hogy történt már ilyen korábban is, a csapatvezető nyilatkozatáról pedig megkérdezték Verstappent, aki nem rejtette véka alá a véleményét:

Még több F1 hír:

„Persze, ez igaz, volt már ilyen korábban is. De ebből tanulni kellene! Amikor egy utcai pályára mész, akkor tudod, hogy ez problémát okozhat, ezért fel kellene készülni rá” – kezdte Verstappen a Viaplay-nek.

„És azt gondolom, hogy ha az ő autójáról lett volna szó, akkor mást mondana. De pont ezt vártam tőle...” – szúrt oda a Mercedes csapatfőnökének, majd elmondta, a Red Bull is hasonlóan reagált volna, mint a vörös alakulat:

„A Ferrarihoz hasonlóan mi is nagyon mérgesek lettünk volna, hiszen az egész kocsit tönkretette az incidens. Carlos azt is mondta, hogy néhány másodpercig nem érezte a lábát, szóval sokkal rosszabb is lehetett volna a baleset” – fogalmazott a holland.

Eközben Perez a Red Bullra mutogat a Q2-es kiesése után, míg a Las Vegas-i Nagydíj rajtrácsát itt tudjátok megnézni.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Russell: nem érdekelt, hanyadik leszek az időmérőn
Következő cikk Brutális összegbe került a Ferrarinak Sainz balesete – nem csoda, hogy mérges Vasseur...

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország