Verstappen behúzta a 3. szabadedzést, Alonso a 3., a Ferrari szenved
A Red Bull dominanciájával folytatódott a szezon második versenyhétvégéje Szaúd-Arábiában. Max Verstappen komoly előnnyel nyerte meg a 3. szabadedzést csapattársa, Sergio Perez előtte. Eközben az Aston Martin tovább folytatta a jó szereplését, míg a Ferrari ismét szenvedett.
Meglehetősen borús időjárása körülmények fogadták a pilótákat a 3. szabadedzésen Szaúd-Arábiában. A zöld lámpák felvillanása után a két Aston Martin hajtott ki a pályára, ám rögtön vissza is tértek a bokszba, ahol a szerelők a kerékcserét gyakorolták.
A szabadedzés első harmada Verstappenről szólt, aki hasonlóan a korábbi két gyakorláshoz, most is domináns teljesítményt nyújtott. A holland kemény keveréken 1:29.882-es idővel vezetett, mögötte öt pilóta követte lágyakon.
Sergio Perez a másik Red Bull-lal a lágy gumikon 1:29.417-es idővel megdöntötte a holland 2. szabadedzésen elért legjobb körét. Ezzel a bikások kisajátították az első két helyet, lágy és kemény keveréken. Beszédes, hogy mögöttük a két Alpine már több mint fél másodperces különbséggel következett.
A szabadedzés felénél a frontvonalak stagnáltak, az Alpine lágy keverékeken futott köröket egymás után, akárcsak a Mercedes. Addig a korábban remek teljesítményt nyújtó Aston Martin a versenyszimulációra koncentrált, a keményeken voltak kint egész sokáig.
Nagyjából 20 perccel a vége előtt kezdtek el záporozni a jobb idők. Verstappen felrakatta a lágyakat, és bement 1:29 alá. Alonso szintén a lágy keverékeken tett egy kis ízelítőt kint az időmérő előtt, és ideiglenesen a 3. helyre repítette az Astont.
A Mercedes is éledezni kezdett, Hamilton fellépett az 5. helyre, igaz a hátránya 10 perccel a vége előtt közel 1 másodperc volt Verstappenhez képest. A McLaren pedig a hétvége folyamán először nyújtott biztató teljesítményt. Friss lágy keverékeken a 6. és a 7. helyet szerezte meg Norris és Piastri, szintén egy másodperc hátránnyal.
A Ferrari 7 perccel a vége előtt a 17. és a 18. helyen állt, ami kifejezetten vérszegény teljesítmény, még akkor is, ha az időmérőre tartalékolnak és más szimulációt futnak. A maranellói alakulat pilótái ráadásul két felvezető kört teljesítettek, mielőtt nekirugaszkodtak volna lágyakon a jobb kör reményében.
Sainz a 10. helyre lépett elő 3 perccel a vége előtt, Leclerc pedig egy kisebb hiba után a 11. helyre lépett előre. Ez bizony nem néz ki jól a Ferrari számára, akik nemhogy előrébb, de inkább hátraléptek Szaúd-Arábiában.
A mezőny végén az AlphaTauri tanyázott. Sem Cunoda, sem de Vries nem tudott értékelhető teljesítményt felmutatni, ami Marko kritikáját tekintve szintén elég lelombozó lehet az alakulat számára.
Az edzést Verstappen könnyedén megnyerte Perez előtt, Alonso az Astonnal a 3. helyen végzett, míg a Hamilton az 5. helyen futott be. Az utolsó percben Leclerc és Sainz is kiment még egy körre, amivel a 6. és a 10. helyre léptek előre.
- Verstappen, Red Bull, 1m28.485s
- Perez, Red Bull, 1m29.098s
- Alonso, Aston Martin, 1m29.483s
- Stroll, Aston Martin, 1m29.509s
- Hamilton, Mercedes, 1m29.568s
- Leclerc, Ferrari, 1m29.588s
- Norris, McLaren, 1m29.690s
- Piastri, McLaren, 1m29.698s
- Gasly, Alpine, 1m29.701s
- Sainz, Ferrari, 1m29.761s
Norris közben arra panaszkodik, hogy a Williams is gyorsabb náluk…
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.