Verstappen beállította Prost rekordját: Személyesen gratulálok majd neki
Max Verstappen beérte Alain Prostot a futamgyőzelmek tekintetében, így igencsak illusztris társasághoz csatlakozott a holland. A francia bajnok személyesen akar gratulálni a Red Bull pilótájának.
A Mexikói Nagydíj ismét Max Verstappen győzelmét hozta, ezzel pedig a holland pilóta az örökranglistán is igencsak előkelő helyet foglal el, hiszen most már a nagy bajnokokat is maga mögé utasítja a futamgyőzelmeket illetően.
„Csak öt embernek van ennyi győzelme” – jelentette ki a 68 éves Prost a L'Equipe című francia sportnapilapnak. „Öt az F1 egész történelmében. Nem szégyellem azt mondani, hogy büszke vagyok arra, hogy bekerültem a hírességek ezen kiváltságos csoportjába.”
Prost kijelentette, hogy el fog utazni a szezonzáróra, ahol személyesen akar gratulálni Verstappennek: „Elmegyek Abu-Dzabiba, és ott biztosan gratulálni fogok neki. Elmondom majd neki, hogy egy nagyon exkluzív klubhoz csatlakozott, és hogy ez már önmagában is eredmény.”
„Azt is elmondom majd neki, hogy ő egy olyan versenyző, akit tisztelek az elszántsága és a tehetsége miatt. És végül, nem vagyok sem féltékeny, sem szomorú, ha egy ilyen kaliberű sportoló túlszárnyal engem.”
Úgy látszik, hogy nemcsak a futamgyőzelmek tekintetében ugorja át Max Verstappen az 51 sikerig jutó Alain Prostot, de a világbajnoki címeket illetően is egyenlíthet a holland 2024-ben.
Michael Schumacher és Lewis Hamilton rekordjai ugyanakkor egyelőre nincsenek veszélyben, hiszen a két hétszeres világbajnok összesen 194 győzelemig jutott a Forma-1-ben, ami még Verstappen számára is nehezen elérhető célkitűzés
„Az én történetemnek vége” – jelentette ki az 1993-as évben a Forma-1-nek búcsút intő világbajnok. „De gyönyörű volt, és most már Max története is ugyanolyan szép, a maga módján.”
Mike Krack eközben továbbra is kitart azon álláspontja mellett, miszerint az Aston Martin pontosan tudja, hogy mit csinál, és kijelentette, hogy egyáltalán nem vesztek el…
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.