Verstappen: Bárkit képes vagyok legyőzni a Forma-1-ben!

Max Verstappen sosem kételkedett abban, hogy ő lehet a sportág legjobb pilótája, de azt is igyekezett leszögezni, hogy ezért rendkívül sokat tett, így nem csak a szája nagy.

Max Verstappen, Red Bull Racing, 1st position, lifts his trophy

Három világbajnoki címmel, illetve további 19 futamgyőzelemmel a tarsolyában fejezte be a 2023-as szezont Max Verstappen, aki idén a sportág valaha volt egyik legdominánsabb idényét tudhatja a háta mögött.

A holland pilótának nem akadt kihívója 2023-ban, amit az is jól bizonyít, hogy azokon a futamokon, amikor nem őt intették le az első helyen, akkor is ott állt a pódium második fokán, Szingapúrt leszámítva, ahol ötödikként szelte át a célvonalat.

A holland tehát minden futamon pontot szerzett, amivel elképesztő pontelőny birtokába került már rögtön a nyári szünet előtt. Mint arról mi is beszámoltunk, ha Verstappen ezen a ponton nem tért volna vissza a Forma-1-be, akkor is világbajnok lett volna.

Amikor a De Telegraaf megkérdezte Verstappent, hogy ő-e jelenleg a legjobb pilóta, a holland nem rejtette véka alá a véleményét, és elmondta, hogy jelenleg ő áll a piramis csúcsán.

„Azt hiszem, mindig hinned kell magadban. Számomra ez egy fontos alapelv. A hozzáállásom mindig is az volt, hogy bárkit meg tudok verni. De ez nem olyan, mint amikor otthon ülök a kanapén, egész nap azt mondogatom magamnak: Én vagyok a legjobb, én vagyok a legjobb.”

Max Verstappen 2015-ben csatlakozott a száguldó cirkuszhoz, és bár akkor még nem volt győzelemre képes konstrukció alatta, az önbizalma már a helyén volt.

„Akkor persze nem a legjobb autóban ültem, és nagyon jól tudtam, hogy még sokat kell tanulnom, de nem kételkedtem a saját képességeimben” – fogalmazott Verstappen.

Eközben az FIA határozottan leszögezte, hogy a Forma-1 2026-ig nem fogja bezárni azokat a kiskapukat, amiket a csapatok a technikai szabályzatban találhatnak.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk „Ennyire nem lehetek rossz, valami nincs rendben” – Perez először nyílt meg a szörnyű 2023-as F1-es szezonjáról
Következő cikk Bottas szerint „érdekesen néz ki” a Sauber 2024-es F1-es autója

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország