Verstappen az utolsó utáni pillanatban lépett a fékre

Max Verstappen úgy érzi, a határokat feszegette a Mexikói Nagydíj rajtját követő első kanyar féktávjánál. A Red Bull holland versenyzőjének bátor manővere gyakorlatilag biztosította a győzelmet számára.

Max Verstappen, Red Bull Racing RB16B, Lewis Hamilton, Mercedes W12, as Valtteri Bottas, Mercedes W12, spins and Daniel Ricciardo, McLaren MCL35M, runs wide at the start

Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images

Max Verstappen idei 9. győzelmének köszönhetően 19 pontosra növelte előnyét Lewis Hamiltonnal szemben a világbajnoki pontversenyben. A holland a két Mercedes mögé, a 3. helyre kvalifikálta magát, a rajtnál azonban a szélárnyék és egy bevállalós féktáv segítségével át tudta venni a vezetést.

A versenyt követően a holland a sorsdöntő manőver kapcsán elmondta, az egyes kanyar felé tartva már tudta, hogy az ideális íven későbbi féktávot vehet majd, mint Lewis Hamilton és Valtteri Bottas.

Még több F1 hír:

„A rajtokat nem igazán lehet előre gyakorolni, mert sosem tudhatod előre, hogy baloldalt, középen vagy jobboldalt leszel-e” – idézi a Mexikói Nagydíj futamgyőztesének szavait az Autosport.com.

„Miután a külső ívre kerültem, ami egyben az ideális ív is, már pontosan tudtam, hol fogok fékezni. A belül haladó autónak nehéz dolga van a por miatt, azt az ívet ugyanis senki nem használja. Emiatt esélye sincs arra, hogy olyan későn fékezzen, mint a kívülről kanyarodó – már csak a szög miatt sem.”

„Éreztem, hogy a határokat feszegettem az általam választott féktávval. Láthattátok, hogy kanyarodás közben egészen a fehér vonalig sodródtam. Tudtam, hogy ha valaki belül ennél később fékez, az nem tudja bevenni a kanyart.”

A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner hozzátette, hogy a rajt utáni pillanat volt Verstappen vasárnapi futamának legfontosabb mozzanata.

„Meglepett, hogy helyet hagytak neki. Azt hittem, Max elrontja majd a féktávot, olyan későre hagyta. Miután el tudott fordulni, már magabiztosan kontrollálta a futamot” – mondta Horner a Sky Sportsnak.

A Ferrari erősebb tempót várt magától Mexikóban

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Ferrari megelőzte a McLarent, de többet várt Mexikótól
Következő cikk Wolff hallani sem akar róla, hogy elúszott volna számukra az idény

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország