Verstappen az imolai menetrendről: "Kicsit butaságnak tartom..."

Max Verstappen, a Red Bull versenyzője úgy gondolja, „eléggé butaság,” hogy a Forma-1 csak egy gyakorlást tart majd, amikor az év második felében visszatérnek Imolába.

Max Verstappen, Red Bull Racing

Max Verstappen, Red Bull Racing

Andy Hone / Motorsport Images

A Forma-1 még júliusban jelentette be, hogy 2006 óta az első versenyhétvégét tartják majd meg Imolában 2006 novembere óta, az Emilia Romagnai Nagydíj lesz a bajnokság 13. fordulója. A bejelentéssel azt is elmondták, hogy a versenyhétvége kétnapos lesz, ennek pontos menetrendjét a héten tették közzé és csak egy szabadedzés lesz benne.

Verstappen kritizálta a döntést, szerinte nem jó ötlet csak egy gyakorlást tartani egy olyan pályán, amelyen ilyen régóta nem járt forma-1-es autó: „Ha egy olyan pályán lenne, amit ismerünk és már voltunk rajta olyan autóval, amit manapság használunk, nem lenne gond.”

„Jó, mondjuk mindenkinek ugyanaz lesz a helyzete, szóval ezzel nincs problémám, de szerintem ez nem jó így. Adjanak két edzést, hogy biztosra menjünk, hogy minden rendben legyen azelőtt, hogy ezt egyre csökkentik.”

Még több F1 hír:

„A kétnapos formátum egyáltalán nem érdekel, de akkor legalább legyen két gyakorlás. Még az is jobb, ha kétszer megyünk egy órát, mintha egyszer másfelet. Szerintem ez így butaság.” – mondta Verstappen, aki igen jó véleménnyel van magáról a helyszínről: „Nagyon örülök, hogy ott is versenyezhetek. Csak az a baj, hogy hogyan. Kár érte, mert remek pálya.”

Csapattársa Alex Albon is egyetértett Verstappennel, mondván, szerinte több értelme lett volna, ha olyan helyszíneken csökkentik a versenyt kétnaposra, ahol több versenyt is rendeznek, mint például Silverstoneban:

„Szerintem több értelme lenne, ha egy olyan pályán, mint ez, ahol kétszer is versenyzünk egymásután, tartanánk a kétnapos hétvégét. Nincs szükségünk kétszer három napra ugyanitt. Szerintem jobb lenne, ha most próbálnánk ki és Imolában kapnánk három napot.”

Sebastian Vettel, Ferrari SF1000, Antonio Giovinazzi, Alfa Romeo Racing C39, and Pierre Gasly, AlphaTauri AT01

Sebastian Vettel, Ferrari SF1000, Antonio Giovinazzi, Alfa Romeo Racing C39, and Pierre Gasly, AlphaTauri AT01

Fotó készítője: Andy Hone / Motorsport Images

A Ferrari pilótája, Sebastian Vettel szerint a változtatás izgalmas lenne, de a csapatok nagy nyomás alatt lesznek, hogy eltalálják a megfelelő beállításokat: „Szerintem mindannyiunknak ugyanannyi ideje lesz formába jönni az időmérő előtt. Izgalmas lesz.”

„Nem tudom mennyi és milyen gumi lesz nálunk, de a fő az, hogy minél többet legyünk a pályán és megszokjuk. Kevesebb idő lesz a beállításokat tesztelni, de manapság mindenki tudja, mit akar elérni. Ha valami kicsit rosszabbnak tűnik, általában éjszaka megcsináljuk, most nem lesz ilyen, de amúgy hasonló a dolog.”

Vettel aston martinos szerződése időközben veszélybe került.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Sainz: „Grosjean védekezése elfogadhatatlan volt”
Következő cikk Vettel elmondta, miért ült a Racing Point csapatfőnökének Ferrarijába

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország