Verstappen az időmérő után: „Nem igazán értem, mi történt...”

Max Verstappennek jó esélye volt a pole-ra is, végül azonban a harmadik hellyel kellett beérnie. A holland elismerte, mivel nagyon jó körön volt, így csalódás a pozíciója, de jónak érzi a Red Bullt.

Max Verstappen, Red Bull Racing RB16B

Max Verstappen, Red Bull Racing RB16B

Andy Hone / Motorsport Images

A Red Bull-pilóta Max Verstappen két lila szektorral nyitott az időmérő legvégén, azonban az utolsó szektorban hibázott, és összetörte a kocsiját, aminek következtében „csak” a harmadik helyről várhatja a szaúdi futam rajtját.

A holland pilóta elmondta, természetesen csalódást keltő, hogy nem tudta megszerezni a pole-t, annak viszont örül, hogy jól ment a kocsija. A Sky-nak így nyilatkozott:

„Természetesen borzalmas dolog, hogy így sikerült az utolsó kanyar. De általánosságban véve jó volt ez az időmérő. Persze nehéz volt munkára bírni az abroncsokat ezen a pályán, de tudtam, hogy megvan a tempóm, és ez a Q3-ban látszott is.”

További híreink:

„Nem igazán értem, mi történt, de blokkoltak a kerekeim, és persze megpróbáltam a pályán tartani az autót és befejezni a kört, de a kocsim hátulja hozzáért a falhoz, ezért meg kellett állnom.”

„A harmadik hely egy kicsit csalódást keltő, tudván, hogy milyen körön voltam, de ettől függetlenül az látszik, hogy gyors a kocsink, aztán majd meglátjuk, mire leszünk képesek a versenyen” – fogalmazott a holland, akit ezután arról is megkérdeztek, hogy aggódik-e a váltója miatt.

„Nem tudom, hogy aggódnom kell-e. Azonnal megálltam a kocsimmal, aztán majd meglátjuk, mi lesz” – zárta Verstappen.

A Mercedes új szponzora sokaknál kiverte a biztosítékot...

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Verstappen két lila szektor után törte össze az autóját, Hamiltoné a pole Szaúd-Arábiában!
Következő cikk Hamilton: Büszke vagyok Valtterire, ez egy remek eredmény

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország