Verstappen, az esőmenő: egy szinten Sennával és Schumacherrel

Christian Horner szerint bebizonyosodott, hogy Max Verstappen mutatványa nem volt véletlen tavaly a Brazil Nagydíjon. A holland megmutatta, hogy hatodik érzékkel bír ilyen körülmények között.

Verstappen a 16. helyről lépett előre a dobogó alsó fokára, és ha most talán nem is mutatott annyi parádés előzést, mint tavaly Interlagosban, mégis a futam egyik csúcspontja volt. Ha esőmenők, akkor Senna és Schumacher nevét szokták felhozni, de Horner szerint Verstappen is ide sorolható.

„Ami engem illet, közéjük tartozik. Láthattuk, hogy Brazília nem volt véletlen”- mondta a brit csapatvezető. „Úgy tűnik, hogy esőben van egy hatodik érzéke. Készen áll rá, hogy a pálya minden szegletét felmérje a lehető legjobb tapadás érdekében.”

Ecclestone anno azt is felhozta többször az izgalmas versenyek érdekében, hogy mesterségesen locsolják fel a pályákat. Horner vevő az elképzelésre. „Lehet, Bernie jó öreg ötlete a locsolókkal kedvezne nekünk”- jegyezte meg erről.

Helmut Marko sem fukarkodott a dicsérettel a tegnapi produkció láttán. „Hihetetlen, Max mennyire átlátja a versenyeket”- mondta az osztrák. „Még az előzéseit is számolta az autóban. Istennek hála a rajt esőben volt. Szívesebben vettük volna, ha az egész futam esőben zajlik”- jegyezte meg az osztrák, és azt is elmondta, hogy a kocsik eltérő beállítással bírtak. „Max inkább egy esős, míg Daniel száraz beállítással rendelkezett.”

Ricciardo is megállapította, hogy az eredmény a körülményeknek volt betudható, továbbra is nagy a lemaradás a teljesítmény terén. Verstappen egyetért vele. „Kedvező körülmények voltak számomra. Száraz futam esetében maximum a hatodik hely lehetett volna benne. Köszönhetően a kilenc előzési manőveremnek, korán abban a pozícióban voltam, ahol lennem kellett volna”- idézte az AMUS.

Azt is részletezte, hol történt az a bizonyos kilenc manőver. A rajt ugyan gyenge lett, „de ennek ellenére kettőt letudtam még a rajtnál”. „Az 1-es kanyarban, kívülről a következőt. A következő autót belülről a 2-esben, majd egyet kívülről a 3-asban, mert ott volt hely. A 6-os, 7-es, és 8-as kanyarokban hol kívül, hol belül működött a dolog.”

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Max Verstappen
Csapatok Red Bull Racing
Cikk típusa BRÉKING