Verstappen: Az első F1-es évemben is harcban lehettem volna a világbajnoki címért!

A Red Bull versenyzője, Max Verstappen úgy véli, hogy egy bajnokesélyes autóval már 2015-ben is részt vett volna a világbajnoki harcban, azonban hozzátette, természetesen azóta rengeteg tapasztalatot szerzett.

Max Verstappen, Red Bull Racing RB16B

Simon Galloway / Motorsport Images

Max Verstappen már a hetedik szezonját tölti a Forma-1-ben, és most először van reális esélye arra, hogy megszerezze a világbajnoki címet. Eközben riválisa, Lewis Hamilton már hétszeres világbajnok, és a hibrid-éra kezdete óta csak egyszer maradt le a címről.

A holland pilóta pedig úgy gondolja, hogy a megfelelő autóval – Hamiltonhoz hasonlóan – már az első F1-es szezonjában harcban lehetett volna a bajnoki címért. Mint ismert, a brit pilóta 2007-ben 1 ponttal maradt le a címről, 2008-ban pedig már ő nyert 1 pontos előnnyel.

„Azt gondolom, hogy még mindig ugyanaz az ember vagyok, Lassan ez a szezon is véget ér, amelyben sok tapasztalatot szereztem, de már régóta érzem, hogy készen állok a világbajnoki harcra” – idézte Verstappen a MotorsportWeek.

Még több hír:

„És őszintén mondom, ha már a debütáló évemben, 2015-ben rögtön egy bajnokesélyes autót kaptam volna, akkor egészen biztos vagyok abban, hogy harcban lettem volna a világbajnoki címért.”

„Egy igazán jó autó sokkal könnyebbé teszi az életedet, mert a legrosszabb esetben is a második helyről indulhatsz. Így sokkal kisebb a kockázata annak, hogy a középmezőnyből indulsz, így nem kell annyit előznöd, és reálisan nézve csak a csapattársaddal kell harcolnod.”

„Tehát minél jobb az autód, annál kevesebb a gondod. De természetesen rengeteg tapasztalatot szereztem az eddigi F1-es karrierem alatt, és most már sokkal könnyebb megközelíteni egy hétvégét, jobban értem az autóbeállításokat, de még mindig ugyanaz az ember vagyok.”

Hamilton az élen a második szabadedzésen, Räikkönen összetörte a kocsiját...

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Binotto: megtiszteltetés lenne újra Jean Todttal dolgozni
Következő cikk Horner: Hamilton minden rendelkezésre álló eszközt felhasznál Verstappen ellen

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország