Verstappen az élen a Ferrarik előtt a homokos katari FP1-en
A Red Bull pilótája, Max Verstappen végzett az élen a Katari Nagydíj első és egyetlen szabadedzésén, aki mögött a két Ferrari-pilóta végzett – hamarosan pedig már az időmérő jön.
Rendkívül homokos pályán vette kezdetét a katari versenyhétvége, ahol az is megnehezítette a pilóták dolgát, hogy az szélerő is 30 km/óra feletti volt. Sainz ennek kapcsán megjegyezte, hogy a ralivilágbajnok édesapja jól menne ilyen körülmények között, és többen is szélesen vették a pályát.
Norris egy hungarocelltáblát is darabjaira tört a kocsijával, az autójának viszont ez meg sem kottyant, míg Alonso állt az élre az edzés negyedéhez érve, majd Russell vette át a vezetést, akit Verstappen követett.
20 perc elteltével továbbra is Russell vezetett Verstappen előtt, majd Norris, Alonso és Leclerc következett, míg a bokszban Ollie Bearmant mutatta a kamera, aki Mexikóban és Abu-Dzabiban viheti majd pályára a Haast az FP1-en.
Ezt követően Leclerc állt az élre, majd Alonso vette át az első helyet, majd a monacói pilóta a csapatának jelezte, hogy valamit furcsa zajt hallott a motor felől, a csapat viszont nem tudta, hogy mi okozta ezt – pár percre beállt a garázsba, majd visszatérhetett a pályára.
Verstappen a 6-os kanyarnál hibázott, Piastri pedig átvette a vezetést Alonsótól – bő 2 tizedet adott a spanyolnak az ausztrál, majd a másik McLaren, Norris jött fel a második pozícióba.
A közepes keverékek felkerülése miatt folyamatosan érkeztek a gyorsabbnál gyorsabb idők, 15 perccel az edzés vége előtt már Leclerc állt az élre, Albon pedig a 4-es kanyarnál követett el egy hibát.
Az utolsó percekben már a lágyak is felkerültek, a piros oldalfalú gumikon Verstappen végzett az élen, majd Sainz és Leclerc jött, mögöttük a sorrend: Alonso, Perez, Cunoda, Hülkenberg, Russell, Piastri, Norris – a két McLaren kemény, Alonso és Leclerc a közepes gumikon futotta legjobb idejét.
A Forma-1-es program 19 órakor folytatódik az időmérő edzéssel, miközben az F1-Insider szerint az Aston Martinnak új tulajdonosa lehet, Cunoda pedig nem akar balhét az Aston Martin-os hírek miatt.
Driver Info |
|
|||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Helyezés | Versenyző | # | Autó | Motor | Kör | Idő | Intervallum | km/ó | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
1 | M. Verstappen Red Bull Racing | 1 | Red Bull | Red Bull | 26 | 1'27.428 | 221.530 | |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
2 | C. Sainz Jr. Ferrari | 55 | Ferrari | Ferrari | 27 | +0.334 | 0.334 | 220.687 | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
3 | C. Leclerc Ferrari | 16 | Ferrari | Ferrari | 27 | +0.481 | 0.147 | 220.318 | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Teljes eredmény |
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.