Verstappen: az egyes rajtszám a legszebb dolog, amiről autóversenyző álmodhat
Az immáron kétszeres világbajnok holland megerősítette, a 2023-as szezonnak is az egyes rajtszámmal vág neki, bár dönthetett volna úgy, hogy visszatér a korábban használt harminchármashoz.
Max Verstappen 2022-ben nyerte meg pályafutása első Forma-1-es világbajnoki címét, aminek köszönhetően megkapta a jogot az egyes rajtszám kiválasztására. A holland élt is ezzel a lehetőséggel.
A pilóták a 2014-es szezon óta választhatnak maguknak személyre szabott rajtszámot, amit akár karrierjük végéig meg is tarthatnak. Ez vonatkozik például a jövőre debütáló Nyck de Vriesre is, aki elmondása szerint már döntött is erről, de még nem hozta nyilvánosságra, mert a hivatalos eljárásnak le kell zárulnia.
Az egyetlen kivételt a világbajnok személye jelenti, hiszen neki megvan a lehetősége az egyes rajtszám kiválasztására, de ez persze nem kötelező, Lewis Hamilton például világbajnoki címeit követően sem cserélte le a 44-est.
Verstappen viccesen meg is jegyezte, rajtszáma lecserélése jót tenne a nevével ellátott áruk eladásának, hiszen újakat kellene gyártani, a Motorsport.com-nak adott interjújában azonban megerősítette, jövőre is az 1-es szerepel majd a Red Bullján.
„Igen, a következő szezonban is az 1-es rajtszámot fogom használni. Szerintem ez a legszebb szám, amiről egy autóversenyző álmodhat. Milyen gyakran adódik lehetőséged arra, hogy ez alatt versenyezz Forma-1-es pályafutásod során? Sosem lehet tudni“ - mondta Verstappen.
„Ha már nem leszek regnáló világbajnok, bármikor visszatérhetek a 33-ashoz, de amíg világbajnok vagyok, addig minden egyes évben az 1-es rajtszámot fogjátok látni az autómon“ - tette hozzá.
Verstappen egyfajta jutalomként tekint az egyes rajtszámra, ami arra emlékezteti, hogy egy újabb emlékezetes szezont tudhat maga mögött és reméli, minél tovább képes lesz megtartani, ahogy azt Michael Schumacher is tette pályafutása csúcsán.
„Ez egy nagyon különleges szezon volt, nemcsak számomra, hanem a csapat számára is. 2013 óta először nyertük meg újra a konstruktőri bajnoki címet, ami nyilvánvalóan nagyon fontos volt számunkra.“
„Úgy gondolom, hogy a jövőben nagyon nehéz lesz ehhez hasonló teljesítményt nyújtani, nemhogy felülmúlni ezt. Természetesen úgy kell hozzáállnunk minden évhez, hogy szeretnénk jobbak lenni, de nem lesz könnyű dolgunk. Éppen emiatt meg kell becsülnünk, ahogyan 2022 alakult, és igazán élveznünk kell ezeket a pillanatokat“ - fogalmazott Verstappen.
Norris érdekes kulisszatitkot árult el Vettel búcsúvacsorájáról
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.