Verstappen: az egész futamon magányos voltam

Max Verstappen talán a futam előtt simán aláírta volna azt, hogy a második helyet éri el egy Mercedes mögött, de a futam drámai végjátéka után a holland csak keserű szájízzel tudott nyilatkozni.

Max Verstappen, Red Bull Racing, exits his car in parc ferme

Fotót készítette: Andy Hone / Motorsport Images

A Brit Nagydíj elején kétszer is pályára kellett küldeni a safety cart, egyszer Magnussen, majd Kvjat balesete miatt, ezért a 15. körben már szinte mindenki a kemény keverékeken volt, ezért egy unalmas kocsikázásnak ígérkezett a futam, de az utolsó pár körben jött a dráma.

Valószínűleg a nézők közül sem vette senki elég komolyan Valtteri Bottas panaszkodását a gumikra, azonban az ő defektje indította el a lavinát az utolsó körökben. A Red Bullnál úgy döntöttek, hogy mivel Hamilton elérhetetlen, és nem lesznek harcban a győzelemért, kiállnak, és megcélozzák a legjobb kört.

Utólag persze könnyű azt mondani, hogy ez végzetes hiba volt, és ezzel egy győzelmet dobott el a Red Bull, de Max Verstappen ennek ellenére amennyire csak tudott, elégedett volt a futammal.

Max Verstappen, Red Bull Racing RB16, Charles Leclerc, Ferrari SF1000, and Lando Norris, McLaren MCL35

Max Verstappen, Red Bull Racing RB16, Charles Leclerc, Ferrari SF1000, and Lando Norris, McLaren MCL35

Fotó készítője: Steven Tee / Motorsport Images

„Szerencsés is meg nem is az eredmény, de a verseny során végig sokkal gyorsabbnak tűnt a Mercedes, és úgy 10 körrel a vége előtt már én is láttam, hogy nem voltak szépek a gumijaim.”

„Aztán Valtteri defektet először visszavettem, de aztán kihívtak, hogy a leggyorsabb körért járó pontot szerezzük meg, de aztán persze szerencsétlenségünkre Lewis is defektet kapott, de elégedett vagyok a második hellyel, ismét jó eredményt értünk el.”

Max Verstappen gyakorlatilag unatkozott az egész verseny alatt, egyedül az első körben kellett csatáznia Charles Leclerc-el, de azt leszámítva senkitől sem zavartatva csak be kellett hoznia az autót.

„Ezt leszámítva nem történt semmi, mondtam is a mérnökeimnek, hogy igyanak, igyanak, fontos, az, de nagyon magányos voltam. Igyekeztem megóvni a gumikat, és végül is elégedett vagyok.”

Hamilton szerint "majndem megállt a szíve," és még sosem tapasztalt hasonló dolgokat egy futam utolsó köreiben.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Kvjat elmondása szerint saját hibája volt a bukás, de szerencsésen megúszta
Következő cikk Sainz: voltak, akik nyertek a gumilottón, mások balszerencsések voltak

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország