Verstappen: Apám megütötte a sisakomat, ez volt a fordulópont

Max Verstappen sokat köszönhet édesapjának, hiszen nélküle minden bizonnyal nem juthatott volna el ilyen messzire a pályafutása során. A fiatal holland most édesapja tanítási módszereire emlékszik vissza, és elmondja, mi volt a fordulópont a karrierjében.

Verstappen: Apám megütötte a sisakomat, ez volt a fordulópont

A 2020-as szezonban kétségtelenül Max Verstappen volt az egyetlen olyan versenyző a rajtrácson, aki eredményesen szembe tudott szállni a Mercedes elképesztő dominanciájával. Max Verstappen kihozta a maximumot a Red Bullból, nyert két nagydíjat, valamint majdnem megszerezte a tabella második helyét az idény végén.

Verstappen még a kritikusai szerint is sokat komolyodott az elmúlt években, messze nem követ el annyi hibát, mint korábban, ráadásul a heves vérmérsékletével sincsenek jelentősebb problémák. Édesapja, Jos Verstappen nem lepődött meg fia teljesítményén, hiszen egészen kiskorától kezdve szerepet vállalt a tehetsége kiaknázásában.

A két Verstappen most David Coulthard kérésére elevenítette fel a régmúlt eseményeit, és szó esett többek között arról is, hogy Jos milyen módszerekhez nyúlt, hogy észhez térítse fiát, amikor az nem teljesített a képességinek megfelelően.

Még több F1 hír:

„Egy gokartos szabadedzés során nagyon lassan ment” – kezdte a visszaemlékezést Jos Verstappen. „Megütöttem néhányszor a sisakján, és azt kérdeztem tőle: Mit csinálsz? Ez a világbajnokságban történt, és nincs kétségem afelől, hogy megnyerhettük volna. Valójában az incidens után ő lett a legjobb, megnyerte az összes többi versenyt.”

Max Verstappen figyelmesen hallgatta apja történetét, majd maga is elárulta, hogy melyik volt az a pillanat, ami fordulópontot jelentett a karrierje szempontjából.

„Amikor apám megütötte a sisakomat, én arra gondoltam, miért nem voltam képes úgy vezetni, ahogy tudok. Aztán figyelmeztetett: Ha ennyit tudsz, akkor csomagolhatunk, befejeztük itt. Ez nekem ébresztő volt” – fejtette ki Max.

 

„Azonnal látom, amikor rosszul vezet” – vette vissza a szót Jos. „Tudom, hogy ilyenkor azonnal fel kell ébresztenem. Néha szüksége van rá” – tette hozzá aztán, és ahogy az idei eredmények mutatják, az apai szigor megtette a hatását.


A Super Formula suzukai fordulójában négy autó próbálta együtt bevenni az 1-es kanyart, aminek eredményeként ketten a falban kötöttek ki.

megosztás
hozzászólás
A magyar kötődésű Roy Nissany 2021-ben is a Williamsnél folytatja

Előző cikk

A magyar kötődésű Roy Nissany 2021-ben is a Williamsnél folytatja

Következő cikk

Ezért került egy olasz ilyen fontos pozícióba az Alpine-nál

Ezért került egy olasz ilyen fontos pozícióba az Alpine-nál
Hozzászólások betöltése

Cikk részletei:

Sorozat Forma-1
Versenyzők Max Verstappen
Csapatok Red Bull Racing
Szerző Szántó Dániel